A legmagasabb szintű készültséget vezetik be Manchester kötnyékén

https://24.p3k.hu/app/uploads/2020/10/000_8rh6qd-e1601988644125-1024x577.jpg
Megosztás/Share

A brit kormány saját hatáskörében elrendelte a legmagasabb koronavírus-készültségi szint életbe léptetését Manchesterben és tágabb környékén is, miután erről nem sikerült a helyi vezetéssel megállapodásra jutni – közölte kedden Boris Johnson miniszterelnök.

Johnson a Downing Streeten tartott esti sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány a szükséges szabályozási intézkedéseket csütörtökön a parlament elé terjeszti, a legmagasabb készenléti fokozat pénteken nulla órától lép életbe az északnyugat-angliai nagyvárosban és kiterjedt vonzáskörzetében.

A kormány és Manchester polgármestere, Andy Burnham között tíz napja folyik időnként meglehetősen éles hangvételű vita a legmagasabb szintű járványkészültség helyi bevezetéséről.

Burnham és a térség több más közigazgatási vezetője szerint a kormány nem hajlandó megfelelő pénzügyi segítséget nyújtani a régió üzleti szektorának a korlátozó intézkedések okozta veszteségek pótlására, ezért a polgármester nem volt hajlandó a készenléti szint emelésére.

Megosztás/Share

Forrás: https://24.hu/kulfold/2020/10/20/keszultseg-koronavirus-manchester/