Koronavírus: ennyi vakcinát kap majd Magyarország

https://media.hazipatika.com/cikkek/main/73/4373/article_320.jpg
Megosztás/Share

Európában mindenhol romlik a koronavírus-járvány okozta helyzet, és ez alól Magyarország sem kivétel. Ennek ellenére továbbra is azt látjuk, hogy az európai átlag alatt van a hazai halálozási arány – közölte a miniszter. Kiemelte ugyanakkor, hogy bármilyen odaadóan is végzik a munkájukat a kórházi dolgozók, és bármennyire is felkészítették az egészségügyet a helyzet kezelésére, a járványnak csak akkor lesz vége, ha lesz vakcina.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus vakcina, koronavírus védekezésA járványnak csak akkor lesz vége, ha lesz vakcina. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Vannak még szabad ágyak

Elég nagy a káosz és a bizonytalanság az ingyenesen igényelhető, influenza elleni védőoltások körül – olvassa el a részleteket!

A miniszter elmondása szerint a koronavírus-fertőzöttek ellátására biztosított kórházi ágyak 47 százaléka még üres, műtéteket pedig nem kell elhalasztani kapacitáshiány miatt. Tehát továbbra is biztosított a magas színvonalú orvosi ellátás, mindenki megkapja a szükséges kezeléseket. Megemlítette továbbá, hogy most különösen fontos az influenza elleni védőoltás beadatása. Jelenleg 1,3 millió oltóanyag áll rendelkezésre, de utánpótlás is biztosítható. “Bizonyos mennyiséget akár már holnap is be tudnánk szerezni, és ha kell, gyártani is tudunk valamennyit” – ismertette a miniszter.

Nem lesz változás a szünet után

A tájékoztatón elhangzott az is, hogy sok szülő arra készül, hogy őszi szünet után már digitális oktatásra kell majd átállni. Ilyen kormányzati terv azonban nincs – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Úgy fogalmazott, az nem tudják előre megmondani, hogy milyen súlyos döntéseket kell még meghozni a járványhelyzetben, de a terv az, hogy hagyományos formában folytatódjon a tanítás. Az elmúlt hónapok pedig bizonyították, hogy még ilyen körülmények között – vagyis a koronavírus-járvány idején – is lehet működtetni az iskolákat – szögezte le. Emellett viszont arra kért mindenkit, hogy az idei télen ne menjünk síelni, hiszen az első európai járványgócok épp a síelőhelyeken alakultak ki, például Ausztriában.

Mit tegyünk, ha a gyereken a koronavírus tüneteit tapasztaljuk? A válaszokért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Megosztás/Share

Forrás: https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/fertozo_betegsegek/cikkek/koronavirus_ennyi_vakcinat_kap_majd_magyarorszag/20201022112010