Valter Attila csapattársa nyerte a kaotikus szakaszt

https://kep.index.hu/1/0/3506/35060/350601/35060113_2683131_a9842e9ce205d0bf398b31699b2fe21a_wm.jpg
Megosztás/Share

Eredetileg az idei olasz körverseny leghosszabb szakasza, a Morbegno és Asti közötti teljesen sík 258 kilométer várt volna a mezőnyre, ám a kerékpárosok a rajt előtt tiltakozásukat fejezték ki a szervezők és a nemzetközi szövetség (UCI) képviselőinél a táv miatt, tekintve, hogy szerdán és csütörtökön is kőkemény hegyi szakaszt teljesítettek, majd szombaton is az Alpokban tekernek majd.

Nagyjából 20 kilométer megtétele után neutralizálták a szakasz jelentős részét a szakadó esőben, így a versenyzők buszra szálltak, majd az új rajthelyszínre, Abbiategrassóba utaztak, és innen vágtak neki a 124,5 kilométeresre kurtított távnak, amely ezzel a leghosszabb helyett az idei Giro legrövidebb mezőnyszakasza lett.

A szakasz a sprinterek pontversenyének utolsó állomása lehetett volna, mivel a ciklámen trikót viselő, négy szakaszgyőzelemnél járó francia Arnaud Démare ellen ez volt az utolsó lehetősége a kihívó szlovák Peter Sagannak, hogy megfordítsa kettejük viadalát. Azonban a kaotikus körülmények után újra elrajtoló szakaszon végül 14 fős szökés alakult ki, Sagan csapata, a BORA-hansgrohe pedig hiába dolgozott a mezőny élén azért, hogy ne engedje túl messze a szökevényeket, végül feladták a küzdelmet.

A szökevénycsoport élt a lehetőséggel, tízperces előnyt dolgozott ki, a bolyból 22 kilométerrel a cél előtt indult meg Valter CCC-s csapattársa, Josef Cerny. A 27 éves cseh időfutambajnok 40 másodpercre tekert el ötfős üldözőcsoportjától, előnyéből pedig 18 másodpercet megőrzött a célig, így már a célba érkezés előtt megünnepelhette pályafutása első szakaszsikerét háromhetes körversenyen.

Második az egyórás világcsúcstartó, a belga Victor Campenaerts, míg harmadik az olasz Jacopo Mosca lett.

Az összetett legjobbjai mind a mezőnnyel értek célba 11:43 perc hátránnyal, így Kelderman előnye változatlan a záró hétvége előtt. Valter Attila a 64. helyen szintén a főmezőnnyel ért célba.

GIRO D’ITALIA 2020

19. szakasz, Abbiategrasso-Asti, 124,5 km:

1. Josef Cerny (cseh, CCC) 2:30:40

2. Victor Campenaerts (belga, NTT) 18 másodperc hátrány

3. Jacopo Mosca (olasz, Trek-Segafredo) 26 mp h.

…64. Valter Attila 11:43 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:

1. Wilco Kelderman (holland, Sunweb) 80:29:19 óra

2. Jai Hindley (ausztrál, Sunweb) 12 másodperc hátrány

3. Tao Geoghegan Hart (brit, Ineos Grenadiers) 15 mp h.

…29. Valter 1:27:47 óra hátrány

Az olasz körverseny hagyományosan az első az esztendő háromhetesei közül, idén viszont a koronavírus-járvány miatt októberben tartják, részben átfedésben a kedden elrajtolt Vuelta a Espanával. Az eredeti tervek szerint májusban Budapest adott volna otthont az úgynevezett nagy rajtnak, a Grande Partenzának, és az első három szakaszt Magyarországon rendezték volna.

Szombaton az Alba és Sestriere közötti módosított szakasz vár a mezőnyre, amely az eredeti tervekkel ellentétben nem teker át Franciaországba, ami azt is jelenti, hogy három hegy is kikerült a királyetapból. Franciaországban ugyanis szigorították a járványügyi előírásokat, emiatt az ottani hatóságok visszavonták az engedélyt a mezőny áthaladásától. Ezzel az útvonalból kikerült a 2744 méter magas Colle dell’Agnello határhágó, illetve Franciaországban a Col d’Izoard és a Montgenevre, helyette viszont a versenyzőknek háromszor kell feltekerniük Sestriere-be. A változtatások nyomán a szakasz 198 helyett 181 kilométeres lesz, a szintkülönbség pedig 5500 méterről 4000-re csökkent.

A 103. Giro d’Italia vasárnap Milánóban zárul egy 15,7 kilométeres egyéni időfutammal.

(MTI)

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/sport/bringa/2020/10/23/giro_d_italia_valter_attila_csapattarsa_nyert/