Hazamehetett az első magyar beteg, akit magyar gyártású remdesivirrel kezeltek

https://kep.index.hu/1/0/3508/35081/350816/35081675_2684799_9bc0b7eca76e27234750f80f82fd10e7_wm.jpg
Megosztás/Share

A Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján létrehozott járványkórházban ápolták azt a 75 éves Covid-19 beteg nőt, akinek elsőként adták be a Richter Gedeon Nyrt. által gyártott remdesivir nevű készítményt az intézményben.

A cukorbetegséggel küzdő páciens – derül ki a Semmelweis Egyetem közleményéből – október 14-én került az egyetem klinikájára súlyos állapotban, romló köhögése, nehézlégzése és tüdőgyulladása miatt, ahol még aznap megkapta a remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert. A betegnél kombinált terápia alkalmazására került sor, vagyis emellett szteroidot, trombózis megelőzést és vitaminokat is kapott, valamint nagy áramlású oxigénterápiában részesült. A kezelés hatására állapota jelentősen javult, így október 25-én kiengedték, most már otthon lábadozik.

Eddig 19 koronavírusos beteg kapta meg a magyar gyártású remdesivirt a Semmelweis Egyetemen, amelynek három részlege, a Pulmonológiai, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás, valamint a Belgyógyászati és Hematológiai Klinika is részt vesz a gyógyszerrel kapcsolatos klinikai vizsgálatban.

A magyar gyártású remdesivirrel kapcsolatos klinikai tesztek október közepén mind a négy magyarországi orvosképző egyetemen elkezdődtek. A Richter terméke október 22-étől rendelkezik az FDA, vagyis az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerügyi Hivatala minősítésével.is.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/belfold/2020/10/26/elso_remdesivir_beteg_semmelweis/