A maszkviselés az oltás után is velünk marad

https://kep.index.hu/1/0/3509/35093/350939/35093937_2685701_bd24bf7974d89b436d02f07a42fc8841_wm.jpg
Megosztás/Share

Az első hullám csak bemelegítés volt, nagyon alacsonyról indultunk, most már sokkal nagyobb a fertőzöttség szintje, és a szakemberek szerint a valódi globális fertőzöttség tizedét mutatják csak a tesztek eredményei – mondta Lisziewicz Julianna immunológus az Atv Egyenes beszéd című műsorában. Szerinte egyre nagyobbak lehetnek az újabb járványhullámok. Beszélt a nyájimmunitás elérhetőségéről – megjegyezve, hogy már itthon is akadnak újrafertőződött betegek. Kijelentette: 

oltás esetén is legalább egy évig marad még a maszk és a kézmosás.

Az immunulógus beszámolt arról is, hogy decemberre várják 3 különböző vakcina klinikai eredményeit az Egyesült Államokban, a hatóságnak el kell döntenie, hogy engedélyezi-e tömegek beoltását. Ehhez legalább 50 százalékos hatékonyságot kellene igazolni jelentősebb mellékhatások nélkül.

Az is kérdéses még, hogy mennyi időre ad védettséget az oltás, és vajon beadatják-e majd maguknak az emberek. 

 Az immunológus szerint sem egy vakcinát, sem egy terápiát nem lehet senkire se rákényszeríteni, informálni kell az embereket elsődlegesen. A gyerekvakcinák kapcsán kitért arra, hogy általában nagyon biztonságosak, azonban az újabbak kapcsán még nem áll rendelkezésre elég adat. Azt is elmondta, hogy elindult a vakcinák tömeggyártása annak ellenére, hogy még nem engedélyezték. Első körben Egyesült Államokban indul el az oltás, de az EU nagyon erősen lobbizik, hogy hozzánk is eljussanak.

Nem csak a tömegvakcina jelent megoldást, ők például azon dolgoznak, hogy előre jelezzék, kinél milyen immunválaszra van szükség a vírus okozta támadás kivédésére. Lisziewicz Julianna részletesen kifejtette, hogy egy mesterséges intelligencia rendszerrel próbálják az emberek genetikáját vizsgálni, és feltérképezni, milyen természetes anyagokkal lehetne az immunrendszert erősíteni ahhoz, hogy fel tudja venni a küzdelmet a vírussal szemben.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/belfold/2020/10/27/koronavirus_immunologus_vedooltas/