Irinel Stativă 2006 óta tagja a törvényhozásnak a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben, Vaslui megyei képviselőként. Mindössze 14 percet beszélt a parlamentben, nem egy nap, hanem 14 év alatt – számolt be róla a foter.ro.
Ebben a szűk negyedórában benne van a képviselői eskü felmondása, valamint az „Igen, támogatom”, illetve az „Ellenzem” megszólalások is.
Fotó: A Román Képviselőház hivatalos honlapja
Korábban egyébként ő is tagja volt annak a kétfős csapatnak, amely még nyáron Bukarestben botrányt okozott. Maszk nélkül tértek be egy gyorsétterembe, majd amikor az elárusító figyelmeztette őket, szidalmazni kezdték, aztán a patália miatt kihívott rendőröket is.
Akkor a párt elnöke kizárta, hogy újraindítsák a képviselőt. Azóta mégis kedve támadt még egy esélyt adni a munkahelyén kifejezetten visszahúzódóként megismert politikusnak.
Forrás: https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/10/27/elszaladt_otthonrol_a_szazkilos_teknos/