Sok a bizonytalanság a járványhelyzet miatt: erre számíthatnak a boltok a karácsonyi időszakban

https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2019/12/1576751745-jwm2bjFyc_md.jpg
Megosztás/Share

Ahogy a portál írja, a legerősebb időszak a webáruházak életében a novemberi Black Friday, mivel ilyenkor hatalmas akciókat hirdenek világszerte. Az akció célja, hogy a vásárlók a karácsonyi ajándékvásárlás időszakában is térjenek vissza: vagy online rendeljenek vagy látogassanak el személyesen a boltokba. Az pedig minden évben tapaszltalható, hogy a hagyományos üzletek közül is egyre többen csatlakoznak az akcióhoz.

Magyarországon az elmúlt évek során a webáruházi értékesítés a KSH kimutatása szerint – kizárólag az élelmiszerek és különféle iparcikkek tekintetében – évről évre 30–40 százalék közötti ütemben bővült, 2020-ban azonban a járvány fenekestül felforgatta az érintettek életét

Az év még normális kerékvágásban indult január-februárban, márciusban viszont már 50 százalékkal növekedett a forgalom az előző évihez képest, majd áprilisban megduplázódott, májusban pedig szintén 50 százalékkal erősödött. Nem csoda, köszönhetően a kijárási korlátozásnak, a hagyományos üzletek helyett a webshopokban igyekeztek pótolni a vásárlásokat a családok

– magyarázta Vámos György.

Ugyanakkor júniusban, júliusban és augusztusban, az eddigi KSH-adatok szerint, a korábbi 30–40 százalékos ütemnél már kisebb, 20–25 százalékos lett a webáruházak növekedése, azt sugallva, hogy ezek esetében is óvatosak a vásárlók. Ebből következően, miután a második járványhullám jelenleg fölfelé futó ágban van, óvatosnak kell lenni az előrejezéseket illetően is, mindennek ellenére biztosra vehető, hogy a korábbi hónapokhoz viszonyítva a Black Friday idején meg fog ugrani a forgalom. Az üteme vélhetőn azonban mérsékeltebb lesz a korábbi évekhez képest

– tette hozzá a kereskedelmi szövetség főtitkára.

A hagyományos üzletek terén némiképp más a helyzet, hiszen ott a decemberi hónap az, amikor kiugró a költekezés. 2020 azonban rejt magában kétségeket, aggályokat, egyben meglepetéseket is előreláthatóan. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor kormányfő október 23-án újfent felhívta a figyelmet a maszkviselés fontosságára, hiszen a járvány elleni védekezésnek ma ez a legfontosabb eszköze

– emelte ki Vámos György.

Ennek megfelelően az üzletekben kötelező annak viselése, mind a vásárlók, mind a dolgozók esetében. Miután viszont akadnak olyanok, akik ezt nem szabályosan teszik, a szövetség maradéktalanul egyetért – a kormányzati szándékkal egybehangzó – sokkal szigorúbb ellenőrzéssel–fellépéssel, ugyanis ettől is függhet a karácsonyi ajándékvásárlás. Az őszi hónapokhoz képest tehát mindenképp várható némi forgalombővülés a Black Friday és a karácsonyi időszakban, tekintettel arra, hogy utóbbi egy olyan megkülönböztetett, nagy horderejű ünnep, amikor minden körülmények között a szokásosnál többet vásárolnak a családok. Más kérdés, hogy hogyan ülnek majd össze ünnepelni a mostani súlyos járványhelyzetben, fűzte hozzá a szakember, ami vélhetően rá is fogja nyomni a bélyegét a vásárlások nagyságára és mennyiségére. Óvatosan fogalmazva, felfutás lesz, a rekordok azonban teljesen bizonytalanok

– mondta a szakember.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Megosztás/Share

Forrás: https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2020/10/27/sok-a-bizonytalansag-a-jarvanyhelyzet-miatt-erre-szamithatnak-a-boltok-a-karacsonyi-idoszakban