Súlyos látlelet a magyar vásárlókról: télen is emiatt vár roham a magyar diszkontokra

https://cdn.penzcentrum.hu/upload/cimlapimg/M/maszkos_shopping-20201027.jpg
Megosztás/Share

Elsősorban nem a tartalékolás miatt spájzolt be a többség a járvány tavaszi hullámakor, hanem azért, mert többet kellett otthon főzni a családtagoknak, akik nem az iskolában, munkahelyen ebédeltek a korlátozások alatt – ez derült ki a GfK Hungária Piackutató Kft. 2020. áprilisában, valamint júniusában készült felméréseiből. A kutatócég egyik vezetője szerint a diszkontok forgalma nőtt, de van, amit hiányolnak náluk a magyar vásárlók.

A pandémia kapcsán az emberek egyszerre vásároltak többet, mint korábban, hogy így kerüljék a tömegekkel való gyakoribb érintkezést. A kosárméret mellett nőtt az árérzékenység is – mondta Turcsán Tünde, a GfK Háztartás Panel FMCG Üzletág Igazgatója a piackutató cég friss eredményeiről a Portfolio-nak adott interjújában. Ehhez kapcsolódik, hogy új szempontként bejött, hogy hol van önkiszolgáló pénztár és a járvány alatt az emberek jobban igyekeztek egy helyen beszerezni minden fontos árut, ám egyúttal a boltok közelsége is fontosabb lett, mint korábban.

A koronavírus első hulláma idején nagyon megugrottak a vásárlások, volt, ahol kétszer, háromszor annyit vásároltak a magyarok, mint a korábbi években – mondta el, ám ami érdekes: a többség nem a tartalékolás miatt vásárolt lényegesen többet az átlagosnál, hanem a megváltozott étkezési szokások miatt:

“Korábban a gyerekek az óvodában, iskolában ebédeltek, a szülők a munkahelyükön, most az egész család otthon volt, többet kellett főzni”

– mondta a kutató, aki hozzátette, hogy júniusban már nem is volt jellemző a tartósabb fogyasztási cikkek felhalmozása sem.

Az online vásárlás kezdeti kapacitás-problémái csak erősítették a magyarokban amúgy is ott lévő szkepszist a netes vásárlással szemben, a diszkontláncok azonban jól jöhetnek ki a pandémiából. Turcsán szerint bár jelentősen megugrott a forgalmuk, fontos az is, hogy fent felsorolt szempontok közül többet nem tudnak kielégíteni, így nem szállítanak házhoz és nem árulnak mindent egy helyen. A szakértő szerint a sikerük titka a jó ár-érték arány mellett, hogy jó minőségű saját márkás termékeik és limitált kiadású árucikkeik vannak, amikkel speciális rétegeket szólítanak meg.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Megosztás/Share

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/sulyos-latlelet-a-magyar-vasarlokrol-telen-is-emiatt-var-roham-a-magyar-diszkontokra.1104802.html