Nem nyomoz a rendőrség a lélegeztetőgépek ügyében

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=3236c253-14c3-48f1-8dd5-f80bdc76ab0f
Megosztás/Share

A Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította a DK feljelentését.

Koronavírus – a második hullám

Fél évvel a koronavírus-világjárvány tavaszi kitörése után megérkezett a pandémia második hulláma. A fertőzöttek számának radikális emelkedése egyre több országot kényszerít ismét korlátozások bevezetésére annak ellenére, hogy a világgazdaság még magához sem tért a tavaszi járványkitörés hatásaitól. A jelek szerint a második hullám Magyarországot is elérte. Kövesse híreinket!

A Demokratikus Koalíció feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt, miután a külügyminisztérium 16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt, a párt szerint “brutálisan túlárazva”.

A DK szerdai közleményében azt írja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította a feljelentést, arra hivatkozva, hogy Varju László képviselő nem szolgáltatott elég bizonyítékot, illetve, hogy a túlárazott lélegeztetőgépek ügyében már érkezett más megkeresés is Polt Péter legfőbb ügyészhez.

A Demokratikus Koalíció szerint nevetséges indokokat talált a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Korábban a 24.hu írta meg, hogy a magyar kormány 49 ezer eurós darabáron vett 110 darab lélegeztetőgépet a Geneplanet közvetítőcégen keresztül. Ez az a cég, amely korrupciós botrányba keveredett Szlovéniában, és amellyel a szlovén kormány szerződést is bontott, jelenleg nyomoznak ellenük. Korábban a külügyminisztérium a hvg360 közérdekű adatigénylésére átadott egy listát a lélegeztetőgépek beszállítóiról, amelyen ott szerepelt a Geneplanet neve is.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20201028_Nyomozas_rendrsg_lelegeztetogepek#rss