Ez történt: kiderült, hogy a koronavírus helyett a szervezetet is megtámadhatják az antitestek

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=eccc0cb7-041c-48cd-a2da-f7f2c1899f4c
Megosztás/Share

Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.

Új koronavírus-jelenség: vannak, akiknél az antitestek tévedésből a szervezetet támadják meg

A koronavírus leküzdésével jelentkező antitestek az esetek nagy részében a szervezetet segítik. Azonban olyan pácienseket is találtak már, akiknél ennek ellenkezője történt, az antitestek a szervezettel szálltak harcba.

A ravasz, az agy és a füstölgő Trump – mi veszhetett oda a Facebookon, Twitteren?

Barack Obama volt az első elnökjelölt, akinek sikere jelentős részben a közösségi médiára épült. Donald Trump pedig az első, aki a világraszóló döntései mellett személyes, időnként indulatvezérelt kifakadásait is a közösségi hálón kürtölte szét. A Twitter és a Facebook az idei kampány fő csataterévé váltak, ahol a republikánus Trump jóval nagyobb követőtábort ért el a demokrata Bidennél. Az egyelőre kétséges kimenetelű választásnak már biztos tanulsága, hogy facebookozni és twitterezni bárki tud, de ha átgondolatlanul teszi, megeshet, hogy önmaga alól húzza ki a széket.

Volna itt egy kis probléma az iPhone 12 kamerájával

A jelek szerint nem lesz olyan egyszerű kicseréltetni az iPhone 12 kameráját, ha véletlenül bemondaná az unalmast az egység. Pontosabban kicserélni egyszerű lesz, csak épp működni nem fog rendesen.

A Huawei rövidesen elhagyhatja az Androidot

Könnyen lehet, hogy a Huawei telefonokhoz készült EMUI 11-es verziója lesz az utolsó Android-alapú frissítés a készülékeken. A gyártó ezután saját oprendszere, a HarmonyOS felé fordul.

Elkészült az Airbus nagy találmánya, amellyel oxigén állítható elő a Holdon

A repülőgyártó Airbus szerint áttörő tudományos eredményt értek el egy ROXI nevű eljárás segítségével, amely szimulált holdi porból képes oxigént gyártani. A felfedezés a cég szerint lehetővé teszi az ember megtelepedését a Holdon.

Ha már hét közben sem szeretne lemaradni a friss hírekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/tudomany/20201108_koronavirus_antitestek_iphone_12_kameraja_huawei_android_airbus_hold_oxigen#rss