Müller Cecília: Az elhunytak 7 százalékánál semmilyen alapbetegséget nem találtak

https://24.p3k.hu/app/uploads/2020/11/d_mti20200418002-e1605612064544-1024x577.jpg
Megosztás/Share

Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján először Torba Attila alezredes beszélt. Elmondta, hogy a kórházakban összesen 1100 katona kezdett besegíteni. Ők testhőmérséklet mérést, betegirányítást és -kísérést, adminisztrációt, és logisztikai feladatokat fognak végezni.

Az alezredes azt is elmondta, hogy a rendőrséggel együtt közös járőrcsoportokban is látnak el szolgálatot a katonák. Ez szerinte elkerülhetetlen azért, hogy „érvényt szerezzenek a szabályoknak”. Az állampolgárokkal szemben azonban csak a rendőrök intézkedhetnek. Összesen 56 településen és Budapesten összesen 500 katona járőrözik.

Müller Cecília a friss adatok ismertetésével kezdte. Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy az új fertőzöttek száma 5203 volt az elmúlt 24 órában, 91-en pedig elhunytak. A tisztifőorvos felhívta arra is a figyelmet, hogy azok, akik felgyógyultak sokat tudnak segíteni azzal, ha vérplazmát adnak.

Az elhunytak 7 százalékában semmilyen alapbetegséget nem találtak a klinikusaink

– mondta Müller Cecília, felhívva ezzel a figyelmet arra, hogy a koronavírus önmagában is halálhoz vezethet.

Az országos tisztifőorvos azt mondta, tegnap az egyik legnagyobb diagnosztikai labor nem szolgáltatott adatot, ezért volt hibás a mintavételi adatszolgáltatás. Azt mondta, hogy mára utolérték magukat: kedden 27292 mintavétellel mutatott többet a mutató, mint hétfőn, ebben benne vannak már a tegnap lemaradt adatok is. Arról nem volt szó, hogy mennyi tesztet végeztek 24 óra alatt, illetve arról sem, hogy az elvégzett tesztek számát, vagy a kiértékelt tesztek számát közlik-e.

Müller Cecília elismételte, hogy a szűrőbuszokon azokat tesztelik, akiket a háziorvosok odairányítanak. Akinél a gyorsteszt pozitív lesz, azt pozitívnak veszik, akinél negatív, annál PCR-tesztet is végeznek.

A tisztifőorvos elmondta, hogy több városban tovább nőtt a koronavírus koncentrációja a szennyvízben, ami előrejelzi, hol fertőződnek majd meg még többen. Székesfehérvár, Szolnok, Salgótarján, Kecskemét  – így szólt a felsorolás.

Kiss Róbert alezredes felsorolta a szabálysértőkre vonatkozó számokat, amiben semmi kiugró adat nem volt: közel 300 ember ellen intézkedtek, mert megszegte a maszkviselési szabályokat, és 350 embernél többel a kijárási tilalom megszegése miatt.

Tegnap írtuk, hogy az ORFK nem részletezte kérdésünkre, mit jelent az, hogy arányosan szankcionálnak a rendőrök. A cikk után küldtek egy újabb választ, eszerint: „Az arányosság követelményét a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény a következőképp szabályozza: (1) A rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával. (2) Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár”.

Hozzátették, hogy „a rendőr az intézkedések alkalmával minden rendelkezésre álló körülményt vizsgál, és amennyiben szabálytalanságot tapasztal a kormányrendelet alapján jár el. A cél továbbra sem a büntetés, hanem a járvány terjedésének lassítása, megelőzése a korlátozások érvényre juttatásával”.

Az elmúlt 24 órában három üzletet, vendéglátóhelyet zárattak be a szabályok megszegése miatt. Egy budapesti fodrászatot, egy V. kerületi kávézót, és egy presszót Monostorpályiban, ahol egy vendég az előtérben „szeszesitalt fogyasztott”.

Az egészségügy túlterhelődéséről szóló újságírói kérdésre azt mondta Müller Cecília, hogy „rendkívül fáradnak az egészségügyi dolgozóink”, és köszöni a kitartó munkájukat. Szerinte ki fog tartani a magyar egészségügy, ha mindenki betartja a szabályokat.

Az is kiderült, hogy autóban nem kell maszkot viselni, és biciklin, rolleren sem, ha „egyéni sportolás a cél”. Ha nem az, akkor kell maszkot húzni ezeken a járműveken is, ha olyan helyen gurulunk velük, ahol egyébként kötelező a maszk közterületen.

Az RTL Híradó kérdésére elmondta Müller Cecília, hogy egy siófoki idősotthonban 99 bentlakóból 44-en megfertőződtek, közülük egy ember van kórházban, hárman pedig elhunytak.

Kiemelt kép: A kormany.hu által közreadott képen Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. április 18-án. Az elmúlt napokban több mint százzal nőtt a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma – mondta Müller Cecília. Hozzátette: 829 beteg szorul kórházi ellátásra, közülük 60 embert kell lélegeztetni. Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Megosztás/Share

Forrás: https://24.hu/belfold/2020/11/17/muller-cecilia-az-elhunytak-7-szazalekanal-semmilyen-alapbetegseget-nem-talaltak/