Olaszországban április eleje óta az elmúlt huszonnégy órában volt a legtöbb halott

https://kep.index.hu/1/0/3539/35395/353953/35395361_2707925_2ac00fbeafa745516f9b94df03aa6bfa_wm.jpg
Megosztás/Share

Egy nap alatt 731 beteg halt meg Olaszországban az egészségügyi tárca hétfő esti adatai szerint, ami a legmagasabbnak számít április 3. óta. Ezzel egy időben a kiemelten járványveszélyes, vörös zónába tartozó Lombardia a korlátozások enyhítését sürgette.

A halottak száma Olaszországban elérte a 46 464-t.

Egy nap alatt valamivel több mint 32 ezer új beteget szűrtek a korábbi több mint 27 ezerhez képest, de majdnem ötvenezerrel több tesztelés elvégzésével. A járványgörbe továbbra is stabil, az utóbbi egy hétben nem ugrott jelentősen felfele, 

az intenzív osztályra kerülő betegek száma azonban napról napra emelkedik,

és huszonnégy óra alatt elérte a százhúszat. Jelenleg 3612 beteg van lélegeztető-gépen, több mint 33 ezer beteget kezelnek kórházban, az aktív fertőzöttek száma pedig megközelíti a 734 ezret.

Koronavírus Olaszországban: a korlátozások ellenére nőtt a teszteken szűrt fertőzöttek aránya

Az egy nap alatt végzett vírustesztek csaknem 18 százaléka mutatott ki fertőzést, amely az utóbbi hetekben országosan a legmagasabbnak számít.

A Róma környéki Lazio tartományban megugrott az egy nap alatt intenzívre került betegek száma: országosan egy nap alatt 120 beteget kapcsoltak lélegeztetőgépre, ennek egynegyedét Lazióban.
    
A Közegészségügyi Hivatal (Iss) előrejelzései szerint a most zajló járványhullám tetőzése a jövő héten várható. Az Iss hozzátette, hogy ezzel egy időben az eddig nyárias időjárás is véget ér jelentős hőmérsékletcsökkenéssel, ami az influenzaszezon kezdetét jelentheti. Az orvosszövetségek adatai szerint február vége óta 

mintegy kétszáz orvos halt meg a betegség következtében,

és húszezerre emelkedett a megbetegedett egészségügyi dolgozók száma. 

Ferenc pápa ingyen tesztelést ajánlott fel Róma hajléktalanjainak

A szűrést a „szegények világnapja” alkalmából rendelte el a katolikus egyház feje.

A római kormány bejelentette, hogy március 31-ig meghosszabbítják az elbocsátások befagyasztását. Az állami segélyek finanszírozására Olaszország további 6,5 milliárd euróban részesül a Sure, vagyis a szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő, ideiglenes támogatást nyújtó európai eszköz forrásaiból, miután korábban már tíz milliárdot kapott. Róma összesen 27,4 milliárdot használhat fel. A társadalombiztosítási intézet (Inps) júliusi adatai szerint több mint hétmillió olasz kapott állami támogatást munkájának a járvány okozta megszűnése miatt.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/kulfold/2020/11/17/olaszorszag_halalozas_szamok_statisztika_adatok_betegek_koronavirus_covid-19/