A nyíregyházi kórház közleményben cáfolta főorvosának szavait

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=8d720646-9324-4264-a980-4d5b556a8bd2
Megosztás/Share

Szűcs Attila szerint olyan sok koronavírusos van az intézményben, hogy már nem tudnak az elvárt színvonalon dolgozni. A kórház szerint ez nem igaz.

Koronavírus – a második hullám, a második lezárás

A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!

A nyíregyházi Jósa András Oktatókórház intenzív osztályának vezetője, Szűcs Attila szerint az intézményükben már annyira sok koronavírus-fertőzöttet ápolnak, hogy “már nem tudják ugyanazt a színvonalat biztosítani, amellyel normális körülmények között sok beteg élete megmenthető lenne” – számolt be korábban az ATV Híradója.

A csatorna azután kereste meg a már négyszáz fertőzöttet ápoló intézmény vezetőit, hogy a kórház feltöltött egy tíz perces videót Facebookra, amiben orvosok, ápolók és mentősök igyekeznek elmagyarázni, milyen egészségügyi dolgozóként megélni a koronavírus-járvány második hullámát.

Kedden a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház közleményben reagált, azt írták, hogy

„határozottan visszautasítja a különböző sajtóorgánumokban megjelent cikkeket, melyek az ATV-re hivatkozva azt sugallják, hogy nem tudják az elvárható szakmai színvonalon garantálni a betegellátást”

 – közölte a Szon.hu.

A kórház sajtóosztálya hozzátette hogy “a többszörös terhelés, a beáramló betegek nagy száma ellenére is korszerű eszközökkel, a világon most fellelhető legkorszerűbb terápiával biztosítjuk betegeink gyógyítását, ennek érdekében orvosaink, ápolóink mindent megtesznek” – írja a portál.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20201118_nyiregyhaza_koronavirus#rss