Nem érzik biztonságban magukat, aláírásgyűjtésbe kezdtek a BKV sofőrök

Megosztás/Share

Elkeseredésükben aláírásgyűjtési akciót indítottak BKV járműveztetői, mert szerintük nem kapnak kellő védelmet az egyre erősödő járványban – tájékoztatta az InfoRádiót az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Naszályi Gábor szerint tagjaik egyáltalán nem érzik magukat biztonságban. Elmondta, hogy hosszú ideje nem sikerült az egyébként megállapodott intézkedéseket sem elérni, nevezetesen, hogy megtiltsa bárki is, hogy a járművezetők közvetlen közelében hosszabb ideig álldogáljanak az utasok. Azt szeretnék, ami az első hullám idején volt, vagyis hogy a sofőr melletti részt lezárják, egyelőre viszont csak matricákkal kérik az utasokat, hogy ne tartózkodjanak ott sokáig.

A másfél hónapja elfogadott megállapodás szerintük nem valósult, ezért az érintettek nyomatékosan kérték a szakszervezetet, hogy kezdjen bele az aláírásgyűjtésbe, majd azt juttassa el az operatív törzsnek.

A BKK és a BKV az Inforádióval azt közölte, hogy,

jelenleg a vezetőfülke környezetének teljes leválasztása a pandémia őszi időszakában a járműveken elkerülendő zsúfoltság miatt nem támogatott.

kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Megosztás/Share

Forrás: https://24.hu/belfold/2020/11/18/koronavirus-bkv-szakszervezet/