Végső elkeseredésükben az operatív törzshöz fordulnak a BKV-s járművezetők

https://cdn.penzcentrum.hu/upload/cimlapimg/B/bkv2-20200820-20201118.jpg
Megosztás/Share

Figyelemfelkeltő aláírásgyűjtésbe kezdtek a BKV-s járművezetők, s meglepő módon az operatív törzstől kérnek sürgősen védelmet a járvány ellen.  A szakszervezetek ugyanis hetek óta hiába kérik az illetékesektől a legfontosabb intézkedések bevezetését, egyebek között a tavasszal jól bevált elsőajtós fel- és leszállás felfüggesztését, a sofőrök kordonnal való védelmét, valamint az állandó maszkviselési kötelezettség alóli felmentését, ezekből mostanáig semmi nem valósult meg.

Elkeseredésükben aláírásgyűjtési akciót indítottak BKV járművezetői, hogy így hívják fel a figyelmet a helyzetükre: nem kapnak kellő védelmet az egyre erősödő járványban – írja közleményében az Egységes Közlekedési Szakszervezet, amely a dolgozói megmozdulás élére állt. Az EKSZ a cégnél működő több szakszervezettel – egyebek között a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetségével (VKSZSZ) – közösen hiába kéri, sőt követeli hetek óta a BKV vezetésétől és a szolgáltatás megrendelőjétől – Budapesti Közlekedési Központ (BKK) -, valamint a tulajdonostól, a Fővárosi Önkormányzattól is, hogy ismét vezessék be a fővárosi közösségi közlekedésben a járvány első hullámában bevált biztonsági intézkedéseket, a legfontosabbakat mostanáig sem teljesítették. Az EKSZ most az operatív törzstől kér segítséget.

Érthetetlen és végtelenül felháborító ugyanis az, ami ez ügyben a BKV-nál folyik – háborog Naszályi Gábor. Az EKSZ elnöke hangsúlyozza, a munkavállalók az egészségük érdekében mindössze azt kérik az illetékesektől, hogy ismételjék meg a korábbi intézkedéseket. Ezek közül a legfontosabbak: az elsőajtós fel- és leszállás felfüggesztése, a sofőrülés kordonnal való elválasztás az utastértől, s a fedélzeti jegyértékesítés szüneteltetése a fővároshoz hasonlóan a budapesti agglomerációs járatokon, valamint az önálló városi közlekedést üzemeltető vidéki települések közül azokon, ahol van lehetőség az előzetes jegyvásárlásra is.

Annak ellenére, hogy a járművezetők fedélzeti i védelmének kialakításáról már szeptember végén megszületett egy kompromisszumos elvi megállapodás, a gyakorlatban mostanáig nem valósult meg – mondta az elnök. A szolgáltató mindössze egy matricán kéri az utasokat, hogy lehetőleg ne menjenek a sofőrülés közelébe. Ezt a legtöbb utas figyelmen kívül hagyja – panaszolják a járművezetők. A szalagkordon kifeszítése ellen rendre azzal érvel a BKV, de még inkább a BKK vezetése, hogy a járművezetőket fülke védi. Ez csak kis részben igaz – szögezi le az elnök.

Sok BKV-buszon ugyanis semmi vagy legfeljebb csak egy úgynevezett szélfogó plexi védi a sofőrt. Ez végtelenül kevés éppen most, amikor naponta ugrásszerűen emelkedik a fertőzöttek száma. Miközben az utasok maguk dönthetik el, hogy felszállnak-e egy zsúfolt járműre, s mennyi ideig utaznak idegenekkel összezártan, a sofőrök a legnagyobb tömeget is kénytelenek akár védtelenül is órákig is elviselni

– magyarázza az elnök. “Végtelenül felháborító, hogy esetleg valakinek a személyes döntésén – meg néhány méternyi kordonszalagon és figyelmeztető matrica költségén – múlik a munkavállalók biztonsága, adott esetben az egészsége” – háborog Naszályi. A szakszervezet hetek óta szorgalmazza azt is, hogy a kötelező maszkviselés alól kapjanak felmentést a járművezetők. Erre főként a közlekedésbiztonság a magyarázat.

A védőálarc alapesetben is látótér kiesést okoz, miközben az átlagosnál magasabban kialakított járművezetői ülésekből egyébként is nehéz minden irányt, a gyalogosokat és a kerékpárosokat is biztonsággal látni – magyarázza az elnök. Naszályi a szemüveges sofőrök miatt is aggódik, hiszen – mint írja – közismert, hogy a maszk alóli kilégzéskor bepárásodnak a lencsék. Ez a közlekedésben óriási kockázatot jelent – szögezi le.

Az EKSZ elnöke határozottan állítja, nem lehet tovább halogatni a járművezetők biztonságát garantáló intézkedéseket, s mivel úgy tűnik, cégen belülről nem kapnak segítséget, az operatív törzstől kérnek intézkedést. A szakszervezet a segítségkérő levélhez csatolni fogja a járművezetők egyenként aláírt kérését is.

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Megosztás/Share

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/karrier/vegso-elkeseredesukben-az-operativ-torzshoz-fordulnak-a-bkv-s-jarmuvezetok.1106126.html