A dánok szerint kihalt a nyércekben mutálódott legveszélyesebb mutáns

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=d4d5ec24-f11c-435e-abde-9a95732ad58e
Megosztás/Share

Szeptember 15 óta nem találják azt a törzset, aminek elterjedésétől tartottak. A nyércekben kialakult mutációk miatt 17 millió állatnak el kellett pusztulnia csak Dániában.

Koronavírus – a második hullám, a második lezárás

A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!

Vélhetően sehol nincs már jelen a koronavírusnak a nyércekben kifejlődött legveszélyesebb mutánsa – közölte a dán egészségügyi minisztérium csütörtökön. Azt írták az Állami Szérum Intézetre (SSI) hivatkozva, hogy szeptember 15-e óta nem bukkantak a vírus nyércekhez köthető öt mutánsa közül a legveszélyesebbre, úgynevezett 5-ös számú járványgóchoz kapcsolódó fertőzésre. Ez a törzs a korábbi vizsgálatok szerint gyengíti a szervezet képességét az antitestek képzésére, s ez akár hatástalanná is tehet jövőbeli vakcinákat.

A minisztérium egyúttal bejelentette azt is, hogy az érintett megyékben enyhítenek karanénrendelkezéseken.

Két héttel ezelőtt a fertőzésgóc megsemmisítésének céljával levágták az ország 17 milliós nyércállományát. A Dán Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hatóság (DVFA) szerint az összes nyércet elpusztították azokon a dán farmokon, amelyeken a koronavírus különböző mutánsait mutatták ki a szőrméjükért tenyésztett állatokban.

Eközben kiderült, hogy egy sor másik országban is kimutatták a nyércekben mutálódott vírustörzseket. A Guardian szerdán írt arról, hogy Hollandiában, Dél-Afrikában, Svájcban, a Ferörer-szigeteken, Oroszországban és az Egyesült Államokban is jelentettek ilyeket, és az MTI korábbi beszámolója szerint Görögországban is hasonló okoból pusztították el több farm nyércpopulációját.

Morgen Jensen dán élelmiszerügyi és mezőgazdaságért felelős miniszter szerdán benyújtotta a lemondását, mert a levágásról szóló utasítás nem volt jogszerű.

A hatóságok eredetileg november elején kezdeményezték az állomány kiirtását, és jóllehet a kormány időközben sietve előkészített egy törvénytervezetet a nyércek megölésének engedélyezésére, az ellenzék rögtön jelezte, hogy nem engedi megkerülni a hagyományos harmincnapos jogalkotási folyamatot, és a nyércfarmok tulajdonosainak és dolgozóinak a kártalanítását sürgette.

Az ellenzék üdvözölte Jensen lemondását, egyúttal lemondásra szólította fel Mette Frederiksen miniszterelnököt is, mert szerinte a végső felelősség őt terheli. Frederiksen korábban nyilvánosan bocsánatot kért, ám jelezte, hogy a nyércek levágásáról szóló döntés ésszerű volt, és az egészségügyi hatóságok elemzésén alapult.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/vilag/20201119_koronavirus_mutacio_nyerc_dania#rss