Müller Cecília szerint a jövő héten már látható eredményei lesznek a szigornak

https://kep.index.hu/1/0/3541/35417/354172/35417251_2709521_b409695c6df47d706884c465112d8357_wm.png
Megosztás/Share

Számos olyan betegség van, amely hajlamosít a vírus elkapására, vagy akár a halálos kimenetelre is – hívta fel a figyelmet Müller Cecília az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az országos tisztifőorvos emlékeztetett az elmúlt 24 óra adataira és

a korlátozó intézkedésekre is, ami pedig az utóbbit illeti, szerinte a szigorítás kezdete után két héttel lesz látható az eredményük a fertőzések számában, 4-5 héttel később pedig a halálozások számában is várják a javulást.

Hangsúlyozta, hogy addig is vizsgálják, hogy van-e szükség további intézkedések bevezetésére. A jövő héten szintén újraértékelik a bevezetett szigorításokat.

Müller Cecília megköszönte mindenkinek, hogy betartja a szabályokat, és hogy a belátás okán együttműködőbbek az emberek. A WHO legújabb kutatásai szerint – idézte fel –, ha 95 százalékban viselnénk a maszkot, további megszorító intézkedésekre nem lenne szükség. Az egészségügyi intézményeken továbbra is nagy a terhelés, jelenleg 7532 embert kezelnek kórházban – fűzte hozzá.

Az országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy csoportos gyorstesztelések indulnak pénteken és a jövő héten, ami „egészen komoly” logisztikai szervezést kíván.

Tekintettel a rendkívüli személyi igényre, a tesztelésben orvostanhallgatók is részt vesznek

– emelte ki. Nagyon fontos – folytatta az országos tisztifőorvos –, hogy ha valaki pozitívnak bizonyul, a leletével értesítenie kell a háziorvost. Ő rögzíti a fertőzöttet az NNK járványügyi rendszerében, és ezután jöhetnek a a népegészségügy szakemberek által végzett vizsgálatok, ilyen például a kontaktkutatás. Müller Cecília kiemelte, hogy a tesztelés önkéntes és térítésmentes, de ha valaki nem szeretné ennek alávetni magát, akkor ez nem szükséges.

Müller Cecília beszélt arról is, hogy a koronavírus mellett az évnek ennek a szakában jelen van az influenza is. Az oltóanyagot már korábban kiszállították, és most hetente ellenőrzik, hogy mindenhol rendelkezésre áll-e. Az e heti adatok szerint még csak a felnőttek adagjaival sikerült elszámolni, de van olyan budapesti kerület, ahol többletigényt jelentettek be, ezért már két szállítmányt is kiküldtek, a jövő héten pedig harmadik szállítmány is lesz. Volt olyan megye, amely azt jelezte, hogy nincs szüksége több oltóanyagra, de ha még több igény van, akkor lehetőség van átcsoportosításra is.

2020-11-19 14 39 01-Facebook.png

Fotó: Magyarország Kormánya / Facebook

Elegendő vakcina van jelenleg, és ezeket ki is fogják szállítani 

– fogalmazott a tisztifőorvos, majd felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyermekeknek csak a 20 százalékát oltottak be, ezért a szülőket arra kérte, hogy a fél és 3 év közötti gyerekük számára igényeljék az oltást, hiszen ebből is többlet van, és ha a gyermekeké nem fogy el, akkor felszabadítják a felnőttek számára. A 46. héten, vagyis november 9–15. között 9700 ember fordult influenzaszerű tünetekkel háziorvoshoz az NNK adatai szerint. 

(Borítókép: Müller Cecília a mai operatív törzs sajtótájékoztatón. Fotó: Magyarország Kormánya / Facebook)

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/belfold/2020/11/19/opeartiv_torzs_muller_cecilia_koronvirus_halal/