Számháború járvány idején: nem jön ki a matek

https://kep.index.hu/1/0/3541/35410/354103/35410325_327d3b900372d31138ef1311a5d092a0_wm.jpg
Megosztás/Share

Ketten utaznak a távolságin, a megállóban leszáll az egyik. A következőben még hárman. Így már csak egy házaspárnak kell felszállnia ahhoz, hogy végre üres legyen a busz. Valahogy így megy ez a számszaki bűvészkedésekkel.

És bizony a statisztikáknak sem jobb a híre a közéletben. Az embernek olykor az a határozott benyomása, hogy inkább elmaszatolják, semmint feltárnák az igazat, a valót.

Csak néhány friss példa az elmúlt hónapokból:

  • Magyarország tényleg a középmezőnyben van a nemzetközi járványügyi statisztikákban éppen?
  • Most akkor van pénze a fővárosnak a Lánchíd felújítására vagy nincs?
  • Komolyan fej-fej mellett van a kormány és az ellenzék országos támogatottsága?
  • Az átlagmagyarnak valóban 260 ezer forint a fizetése?
  • Végül nem kaptunk egyetlen fillér többletforrást sem Brüsszeltől járványkezelésre?

Látszólag eldöntendő kérdések ezek, igen vagy nem választ igényelnek. 

Ám a számok makacs dolgok.

Makacsul cibálnak be minket a málnásba, ha társadalmi ügyekről van szó. Az egyértelműség álruhájában érkeznek, a tisztázás pózával, de az áhított rendet folyvást csak ígérik. Csalfán.

Mert a közéleti egyszeregyben a kevesebb sokszor több, kétszer kettő pedig néha öt.

Mi mennyi?

A fenti kérdések helyes megfejtése az, hogy igen és nem. Így, egyszerre.

  • Vírusügyben az összesített középmezőnyhöz tartozunk világviszonylatban, ha az egész eves számokat nézzük, mivel a tavaszi Covid-hullámot nagyon enyhén megúsztuk. Ettől még a jelenlegi helyzetünk lehet drámai.
  • Nyilván van (értsd: létezik) elég pénz a bő 400 milliárdos fővárosi büdzsében egy hídfelújításra, de mivel egy sor bevétel is kimaradt, ami van, az pedig le van már kötve másra, praktikusan mégsincs.
  • Ha összeadjuk az ellenzéki pártok támogatottságát, az valóban beéri a Fideszét. Csak éppen nem biztos, hogy ez így ténylegesen összeadható majd a választás napján. Tehát fej-fej mellett is van a két pólus, meg nem is.
  • Az átlagfizetés is 260 ezer forint körül van idehaza, csakhogy ez nem a tipikus magyar fizetést jelenti ám, az ugyanis a mediánbér volna. Az “átlagmagyar” nem a magyar átlagfizetést keresi, ez itt a csavar. 
  • Az uniós többletforrások abban az értelemben vannak, hogy döntés született róla: ezek a pénzek átcsoportosíthatók a járvány elleni védekezésre. Ezt azelőtt nem lehetett volna megtenni. Érdemben viszont nincsenek, mert javarészt már lekötöttük itt is más célokra a szóban forgó keretet.

2000 milliárd forint versus egyetlen fillér sem. Igen tág értelmezési mező ez, lássuk be. ahol a valóság nem oszt, nem szoroz.

Mindenkinek igaza van, és senkinek sincs.

Közéleti számmisztika 

De hogyan lehetséges egyazon helyzetet ennyire különböző módokon leírni? Leginkább úgy, hogy a közéletben fel-felbukkanó számok nem bontják ki az igazság minden szeletét, mert nem ez a funkciójuk.

Mindig konkrét meggyőzési céljuk van.

És mivel sokszínű társadalomban élünk, ahol egymással párhuzamosan sokféle szándék létezhet, nem is akkora csoda, hogy eltérő interpretációs kapukat nyitnak meg ugyanazok az adatok.

Itt olyan banális politikai közhelyekre is lehet gondolni, mint hogy

Magyarországnak jelenleg (harmadjára is) kétharmaddal megválasztott kormánya van.

Nos, nincsen. Kétharmados parlamenti többsége van a kormánynak, ami természetesen nem a kétharmados társadalmi támogatottság szinonimája.

De ugyanígy visszatérő vita van arról is, hogy valamely polgármester hány kilométer utat újított fel. Csak le kell mérni, és össze kell adni, ennél aztán már tényleg semmi nem lehet egyszerűbb! Miközben igenis értelmezés kérdése, hogy mely szakaszokat kinek a szaldójához írjuk.

Aki elrendelte? Aki finanszírozta? Aki átadta?

Mostan színes tintákról…

Az alsós matek olyannyira nem érvényes a politika világában, hogy a makroszámok kormányzati buherálásának külön tudománya és taxonómiája van, ahogy a grafikonok manipulálásának is remek példatárai léteznek már.

  • Trükközhetünk például a skálafokozatokkal, hogy optikailag ellaposítsunk egy görbét. Minél nagyobb elemzési lépcsőket használunk, annál kisebbek lesznek az ábrán a cikkcakkok.
  • Lecsíphetjük az előzményeket, hogy papíron jobban mutassanak a számaink. Ez talán a leggyakoribb húzás.
  • Válthatunk kontextust: ugyanaz az adat egészen máshogy fest belföldi/történeti, mint nemzetközi összevetésben. Így tulajdonképpen bármikor bármit „demonstrálni” tudunk.
  • Vagy kiragadhatunk egy látványos kiugrást bármely adatsorból, mintha az valamiféle tartósabb tendencia jele volna (lásd a fenti ábrát). Így bármiből lehet eredmény vagy bukás – mármint a grafikonok szintjén.

Ráadásul még a statisztikailag valóban jelentős változások többsége sem bír érdemleges hatással a hétköznapi életünkre. Akár 50 százalékkal is emelkedhetne például a magyarországi minimálnyugdíj összege, az még akkor sem érné el a 43 ezer forintot. Nincs tehát számottevő jelentősége (szakszóval: praktikus szignifikanciája) a dolognak.

Viszont nagyon menőn mutatna egy brossúrában a „hatalmas ugrás” mint „komoly eredmény” és „politikai siker”.

Délibábos illúzió azt gondolni tehát, hogy a számok majd rendet tesznek a politikai manipulációk zsibongásában, és hogy az ideológiai hitvitáknak akkor van vége, amikor ráfordulunk végre az adatok tényvalóságára.

Sokkal inkább azért szomjazzuk ennyire a statisztikákat, mert az emberek zöme szimplán csak szereti megerősítve látni ad hoc becsípődéseit. S amíg mi mintázatkereső lényekként nap mint nap bóklászunk az adatok dzsungelében, némelyek kedvükre csemegéznek nekünk a világ mutatóiból.

Pontosan kalkulálva.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/belfold/agitpop/2020/11/19/szamhaboru_jarvany_idejen_nem_jon_ki_a_matek/