WHO: A lezárásoknak utolsó mentsváraknak kell lenniük

https://24.p3k.hu/app/uploads/2020/11/k_epa20201029014-e1605614275609-1024x576.jpg
Megosztás/Share

Az általános maszkviseléssel elkerülhetőek a koronavírus-járvány miatti újabb lezárások Európában – vélekedett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodáját vezető Hans Kluge csütörtökön.

Koppenhágai sajtótájékoztatóján Kluge hangsúlyozta: a vesztegzárnak és a kijárási tilalomnak az utolsó mentsvárnak kellene lennie. A WHO regionális vezetője szerint a maszkviselés nem csodaszer, és más intézkedésekkel együtt hoz csak eredményt. Ugyanakkor úgy véli, ha az emberek 95 százaléka maszkot hordana, nem lenne szükség lezárásokra.

A tisztségviselő megjegyezte, hogy az általános iskoláknak nyitva kellene maradniuk, mert bezárásuk nem hatékony lépés, a gyerekek és tizenévesek ugyanis a szervezet szerint nem növelik a vírus terjedésének sebességét.

Kluge azt mondta: „már látszik a fény az alagút végén”, de „kemény hat hónapnak nézünk elébe”. Hozzáfűzte: a vakcinával sem szűnik meg egy csapásra minden gond, mert az elején korlátozott számban áll majd rendelkezésre.

A WHO regionális vezetője emlékeztetett arra, hogy Európa az Egyesült Államokkal együtt újra a járvány középpontjában van. Néhány ország egészségügyi rendszere már most túlterhelt, és csak a múlt héten több mint 29 ezer halálos áldozata volt a koronavírusnak a kontinensen.

Kluge hangsúlyozta: a későbbiekben fokozatosan és biztonságosan kell feloldani a szigorításokat, mert a túl gyors enyhítésnek negatív hatásai lehetnek a fertőzésszámra.

(MTI)

Megosztás/Share

Forrás: https://24.hu/kulfold/2020/11/19/who-lezaras-maszk/