Koronavírus: kiderült, kik fertőződhetnek meg kétszer nagyobb eséllyel

https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/11/1605884231-A2kswVOMB_md.jpg
Megosztás/Share

A fertőzöttségi adatok egy kicsit kedvezőbbnek tűnnek a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően, de ebből következtetést még nem lehet levonni, a korlátozó intézkedések eredményei a bevezetésük után két héttel láthatók – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján. Kiemelte, a jól karban tartott és kontrollált krónikus betegséggel a kockázatok csökkenthetők.

Müller Cecília hangsúlyozta: a maszkviselés hatékony eszköze a járvány megfékezésének, de a pandémia kezdete óta megfertőződött 165 901 ember “nem kevés”, továbbra is fegyelmezettnek kell maradni, “vigyáznunk kell magunkra és egymásra”. A pénteken a szociális intézmények dolgozóinál kezdődött országos tesztelési akcióval összefüggésben jelezte, hogy

Jelenleg 417 szociális intézmény érintett, a gondozottak 6 százaléka, 5940 ember, a gondozók 1 százaléka, 976 ember kapta el a koronavírust – jelezte. A koronavírus-fertőzött gondozottak közül 1175-en szorultak kórházi ellátásra, 586-an elhunytak.

Müller Cecília kiemelte, növekszik a koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek száma, jelenleg 7512-en szorulnak ellátásra, közülük 604-en vannak lélegeztetőgépen. “Ezek a számok nem kedvezőek” – mondta. A szakember ismételten kitért arra, hogy a krónikus betegséggel küzdők jobban ki vannak téve a fertőzésnek és a szövődmények kialakulásának. Kitért egy nemzetközi szakfolyóiratban publikált tanulmányra, miszerint

Általánosságban kiemelte, a jól karban tartott és kontrollált krónikus betegséggel a kockázatok csökkenthetők.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, ugyanazok a járványügyi szabályok vonatkoznak azokra is, akiket az országos tesztelés alkalmával szűrnek ki, mint mindenki másra. Szintén kérdésre válaszolva hangsúlyozta, egy-egy óvoda vagy óvodai csoport bezárásáról minden esetben a helyi viszonyokat figyelembe véve dönt az operatív törzs. Országos óvodabezárásokról “szükségtelen intézkedni” – mondta.

Müller Cecília megismételte, oltást csak egészséges ember kaphat, így semmilyen akut fertőzés fennállása esetén sem oltanak be influenza ellen senkit. Annak is várnia kell az oltás beadatásával, aki – bár egészséges – szoros kontaktus miatt karanténban van, tíz nap után, tünetmentesen kérheti az influenzaoltást.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Megosztás/Share

Forrás: https://www.hellovidek.hu/otthon/2020/11/20/koronavirus-kiderult-kik-fertozodhetnek-meg-ketszer-nagyobb-esellyel