Orbán Viktor: Nincs rá bizonyíték, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=27ee7f88-d6e7-4c4d-a89b-f1f0c20cbc92
Megosztás/Share

Péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth rádiónak a miniszterelnök. A napi új koronavírus számokat is bemondta: 4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg. Az uniós költségvetés miatt kialakult vitára egy érve volt: Soros György.

Az interjút Nagy Katalin műsorvezető az Európai Uniós csúccsal kezdte, ahol Angela Merkel német kancellárt idézve arról beszélt, hogy a lengyel és a vétó komoly problémát jelent.

Ki fenyeget itt kit? – tette fel első kérdését Orbán Viktornak.

“Soros György fenyegeti Magyarországot”  – vágta rá a miniszterelnök, utalva a magyar származású milliárdos csütörtöki levelére. Ebben Soros arról írt, mire használja fel a Fidesz a koronavírus második hullámát, megemlítve az ország kirablását és az ellenzék lenyomását is.

“Köszönjük szépen, hogy New Yorkból mit tanácsol, mire utasítja az Európai Uniót, de ez nem az ő dolga” – tette hozzá. Orbán kifejtette azt is, hogy ma a “világpolitika legkorruptabb embere Soros György, aki nagyon sok politikust fizet”. Akik most támadják Magyarországot és Lengyelországot, azok mind Soros György által pénzelt politikusok – tette hozzá.

A kormányfő szerint az uniós tárgyalásokat folytatni kell és a végén meg fognak egyezni, még ha Magyarország és Lengyelország ezeket meg is állította. Őt azonban jobban megérinti azt, hogy gátlástalanul lehet hazugságokat terjeszteni Magyarországról, ezeket csak az hiszi el, aki nem tud magyarul és nem ismeri Magyarországot.

“Hihetetlen, hogy egy ilyen gátlástalan ember, aki a mi hazánk fia, ilyeneket terjeszt” – tért vissza még egyszer Sorosra a miniszterelnök.

Nagy Katalin ezután azt kérdezte, minek kellene ahhoz történnie, hogy Magyarország engedjen a vitában. Orbán itt a bevándorlásra tért ki, és megismételte, hogy az Európai Unióban a migráció ügye miatt támadnak minket. Ez nem új, a kormányfő erről már korábban is beszélt, de hogy igaz-e  az érvelés, arról ebben a cikkünkben írtunk. Orbán tájékozatlannak nevezte azokat, akik szerint a költségvetési vita a pénzről szól, sokkal inkább arról van szó, hogy “a tagállamok együtt vesznek-e fel hitelt, vagy nem”.

Ha a vita elhúzódna és nem indulna meg az európai válságkezelési alap működése, Magyarország akkor is megindítja a programokat, amiket akar. Fejlesztés, program nem fog elmaradni a Brüsszellel folytatott viták miatt, mert hitelt mi is tudunk felvenni. A múlt héten – amitől nem vagyok boldog – fölvettünk több mint több mint 2 és fél milliárd eurónyi hitelt, amiket fejlesztésekre fogunk költeni. Ennek a felét 10, a másik felét 30 évre vettük fel, ez azt bizonyítja, hogy Magyarország van olyan stabil, hogy forrásokhoz jusson még Nyugat-Európában is.

Van még kórházi kapacitás

Orbán ezután az operatív törzs előtt bemonta a pénteki koronavírus-számokat:

4440 új fertőzött van, 96 ember halt meg.

 Lélegeztetőgépen 604-en vannak, ami magas szám, de messze nem a kapacitás vége, 1689 lélegeztetőkészülékkel felszerelt ágy van még szabadon. Rengeteg egyetemista is bekapcsolódott a munkába, segítenek a mintavételben, a tesztelésben, le a kalappal a fiataljaink előtt – mondott köszönetet a miniszterelnök.

Jelenleg 444 óvoda van zárva, ez az összes óvoda 15 százaléka. Általános iskolákból 78 van zárva, ez az intézmények 3 százaléka. Részleges digitális tanrendre 525 általános iskolában tértek át.

A szociális intézményekben és az iskolákban azért van szükség antigén tesztekre, mert kérték – válaszolt a következő kérdésre a miniszterelnök. A gyorstesztek a pozitív fertőzötteket 90 százalékban mutatják ki, a negatív tesztek 50-60 százalékos biztonságúak. Felemás tehát az eredményük, de nagy a nyomás a kormányon, az érintettek nagyobb biztonságban érzik magukat, ha letesztelik őket, ezért kezdenek bele. A tömeges tesztelésben 2000 egyetemista vesz majd részt: 1000 sofőr és 1000 adminisztrátor, a legkisebb településekre is el fognak jutni.

Nemsokára lesz egy nagyarányú átoltás is, amit hasonló rendszerben kell végrehajtani, ezért ez egy próba is.

Nem szabad reménykedni, semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy megkezdődött volna a fertőzés lassulása, vagy túllennénk a nehezén – idézte Orbán Viktor az országos tiszti főorvost a ma hajnali operatív törzs üléséről. Attól, hogy most megállni látszik a fertőzés, a számok indulhatnak felfelé és lefelé is.

Vakcinák

Magyarország 12 milllió adag vakcinát lekötött, ez nagy valószínűséggel elég lesz. Ezek a nyugati vakcinák. Az oroszokkal, kínaiakkal, izraeliekkel azért tárgyalunk, mert most életeket kell menteni, a lényeg, hogy az összes lehetőség nyitva legyen a magyarok előtt. Majd ők eldöntik, melyiket akarják beadtani maguknak.

A magyarok legnagyobb része ha választhatna, magyar vakcinát választana – idézett egy felmérést Orbán Viktor.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20201120_Orban_Viktor#rss