Belgiumban minden járványadat javult a héten

https://24.p3k.hu/app/uploads/2020/11/k_epa20201117349-e1606066018807-1024x575.jpg
Megosztás/Share

Folytatódott a koronavírus-fertőzés miatt kórházba szállítottak, a kórházban ápoltak és az intenzív osztályokon kezeltek, valamint a járvány miatt elhunytak számának csökkenő tendenciája Belgiumban – írja az MTI. Az előző hét adataihoz képest jelentősen, huszonegy százalékkal 4165-re zsugorodott az új fertőzöttek napi átlagos száma is – közölte az illetékes belga közegészségügyi intézet vasárnap.

A jelentés szerint a hét folyamán átlagosan naponta 316,4 embert szállítottak kórházba, ami 34 százalékkal kevesebb, mint az előző héten. A járvány megjelenése óta 40 498-an kerültek kórházba a fertőzéssel összefüggésben Belgiumban.

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap vasárnap közétett cikkében arról számolt be, hogy a Pfizer nevű amerikai gyógyszercég a német BioNTech vállalattal közösen fejlesztett, koronavírus elleni oltóanyagát Amerikán kívül a belgiumi üzemében tervezi gyártani.

A napilap szerint amennyiben az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezi az oltás európai forgalmazását, az észak-belgiumi Antwerpentől délre, Brüsszeltől észak felé mintegy 30 kilométerre található Puurs városában lévő üzemben akár már a jövő év elején megkezdődhet a sorozatgyártás.

A Pfizer és a BioNTech november első felében jelentette be, hogy az oltóanyag tesztelésének harmadik, befejező szakaszában gyűjtött adatok alapján kilencven százalék feletti hatékonyságot értek el. Tájékoztatásuk szerint idén nagyjából ötvenmillió, jövőre 1,3 milliárd adagot tudnak gyártani az egyelőre BNT162b2 néven ismert oltóanyagból.

Kiemelt kép: Koronavírussal fertőzött beteget lát el egy védőruhát viselő egészségügyi alkalmazott a brüsszeli Etterbeek-Ixelles Kórház intenzív osztályán 2020. november 17-én. Belgiumban csökkent az új napi koronavírus-fertőzések száma az egy héttel korábbi adatokhoz képest. Az elmúlt 24 órában 1932 új esetet diagnosztizáltak, 195-en elhunytak a betegség következtében. MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Megosztás/Share

Forrás: https://24.hu/kulfold/2020/11/22/belgium-pfizer-vakcina/