Elutasította a bíróság Trump keresetét, hogy nyilvánítsanak érvénytelenné több millió szavazatot Pennsylvaniában

Megosztás/Share

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.

Megveszem

Bár Donald Trump továbbra is kitartóan állítja saját magáról, hogy megnyerte az elnökválasztást, de a bíróságon ezt sehogy sem sikerül bebizonyítaia. Szombaton egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a keresetét, amiben a kampánycsapata követelte, hogy nyilvánítsanak érvénytelenné több millió levélszavazatot Pennsylvaniában, valamint azt állította, hogy tömeges csalás történt a november 3-én. Pennsylvaniában a mostani állás szerint Biden győzött, 80 ezerrel több szavazattal.

Matthew Brann bíró kszerint a felperes nem tudta bizonyítani, hogy tömeges csalás történt, csak erőltetett jogi érveket nyújtottak be mindenféle érdemi bizonyíték nélkül, és leginkább csak spekuláltak. A levélszavazatokkal kapcsolatban pedig azt mondta, nincs joga elvenni egyetlen szavazó jogát sem a szavazásra, nemhogy több millióét. Josh Shapiro pennsylvaniai igazságügyi miniszter pedig arról írt a Twitteren, hogy ennek a keresetnek semmi alapja nem volt.

Pat Toomey Pennsylvania republikánus szenátora közben arra szólította fel Trumpot, hogy ismerje el Joe Biden győzelmét, mivel már minden jogi lehetőséget kimerített. Közben néhány republikánus már a Kongresszusban is azt várja Trumptól, hogy ismerje be a vereségét. 

Fotó: JIM WATSON/AFP

Trump kampánycsapata bejelentette, hogy megfellebbezi az ítéletet, így az ügy reményük szerint gyorsan akár az amerikai legfelsőbb bíróságig is eljuthat. 

Az elnök kampánycsapata más államokban is megpróbálja megfordítani az eredményt. A republikánusok Michiganben arra kérték szombaton a helyi hatóságokat, hogy várjanak 14 napot Biden ottani győzelmének igazolásával, mert Wayne megyében „szabálytalanságok” történtek, amiket egyébként nem konkretizáltak. Az eddigi eredmény szerint Michiganben Biden 154 ezer szavazattal többet szerzett, mint Trump. Az AP hírügynökség szerint ennek a kérésnek kevés esélye van, mivel a michigani választási bizottság szóvivője szerint az állam törvényei alapján addig nem lehet vizsgálni a szavazócédulákat, amíg nem igazolják a szavazás eredményét, ez utóbbi pedig hétfőn meg fog történni. A tömeges csalás vádja alaptalan Michiganben szerinte.

Wisconsinban egy George Christianson nevű tisztségviselő újságíróknak arról bezsélt, hogy Trump kampánycsapatának két szavazatszámlálási megfigyelője lassítja a részleges újraszámlálást azzal, hogy minden egyes szavazat érvényességét megkérdőjelezi, de más kifogásokat is emelnek, például kérdésekkel folyamatosan meg akarják akasztani a számlálást.

Egy újraszámlálás és a pénteki hitelesítés után Georgia államban Donald Trump újabb újraszámlálást kér. Erre azért van lehetősége, mert a szavazatkülönbség fél százalék alatt van. (APNews/Reuters/MTI)

Amikor az ország járványellenes intézkedésekre vár, a kormány saját hatalmának bebetonozását tartja a legfontosabbnak. Ezermilliárdos közvagyon ellopásának legalizálása, ideológiai hadviselés a szexuális kisebbségekkel szemben, a választási törvény sokadik megváltoztatása, az ellenzéki együttműködést megakadályozandó… és lesz itt még ötlet. Tavasszal a rendkívüli intézkedések bevezetésének napján megszállták az Indexet. Most mi következik? Addig támogasd a szabad sajtót, amíg lehet! Lépj be a Körbe, vagy támogasd bármekkora összeggel a 444 szerkesztőségét!

Megosztás/Share

Forrás: https://444.hu/2020/11/22/elutasitotta-a-birosag-trump-keresetet-hogy-nyilvanitsanak-ervenytelenne-tobb-millio-szavazatot-pennsylvaniaban