Videó: Palkovics László szerint a tárcája sikeresen helytállt, erre a munkatársai még dalra is fakadtak

https://kep.index.hu/1/0/3582/35823/358230/35823077_2738869_756736c8dcc5430961698887c4a79f7f_wm.jpg
Megosztás/Share

Nagy várakozásnak indultak neki 2020-as évnek, mert a korábbi évek eredményes munkáját akarták folytatni, de a koronavírus-járvány felülírta az elképzeléseket – a többi között erről is beszél az innovációs és technológiai miniszter karácsonyi videós köszöntőjében. Palkovics László hozzáteszi, hogy bár a járvány miatt elmaradtak a közösségi programok, a munka viszont nem, amiben a munkatársak pajtásként segítették egymást. 

Mint mondja, nemcsak a járvánnyal, hanem az abból következő gazdasági krízissel is szembe kell nézni. Emlékeztet, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) volt a zászlóshajója a gazdasági védekezésnek, amiben Palkovics László szerint sikeresen helytálltak, és kijelenti, hogy a jövőben is készen állnak arra, hogy az új kihívásokkal szembenézzenek.

Schanda Tamás, az ITM államtitkára ezután arról beszél, az idei karácsony más lesz, mint az eddigiek. A politikus szerint most is összefogtak, hogy megajándékozzák a gyermekotthonokban élő gyerekeket, fiatalokat. Az ajándékokat a minisztérium munkatársai szerezték be, be is csomagolták, és hamarosan elszállítják a rászorulóknak.

Az igazi karácsonyi hangulatról a minisztérium munkatársai gondoskodtak. Nézze meg a videó végén, hogyan énekelték a „Ha elmúlik karácsony…” című dalt a nem nyilvános YouTube-videón.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/belfold/2020/12/17/palkovics_laszlo_karacsonyi_koszonto_schanda_tamas/