A világ legjobb társasjátéka, és még négy másik a karácsonyfa alá

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=26f282d5-6f2b-4ddd-a02e-b5d7c45fb4c2
Megosztás/Share

Ha az elmúlt évtizedben itthon is lezajlott társasjátékos forradalom még nem is, de a csaknem egész éven át tartó karantén biztosan nagyon sokakat rádöbbentett, hogy a társasjátékozásnál kevés jobb szórakozás van, és ez ráadásul akkor is fixen elérhető, ha minden más program elmaradt, megszűnt vagy tilos. A cikkben szereplő öt játékban gyakorlatilag semmi közös nincsen, hacsak az nem, hogy egy éven belül jelentek meg Magyarországon. Így legalább bárki találhat magának (vagy a kiszemelt megajándékozottnak) olyat, ami neki való.

Homályrév

Az év legnagyobb társasjátékos szenzációja egyértelműen a Homályrév (Gloomhaven) magyar nyelvű megjelenése volt (valójában még az előző karácsony előtt pár nappal): a minden értelemben monumentális játék évek óta kirobbanthatatlan a játékos biblia, a BoardGameGeek százezer címet rangsoroló toplistájának legelső helyéről, azaz hivatalosan

ez a világ legjobb társasjátéka.

Persze egy ilyen sokszínű világban, mint amilyen a társasoké, nyilván nem lehet objektíven meghatározni egy legjobbat, de tény, hogy a Homályrév nagyon sok mindenben különleges (és ebből csak az egyik a több drágább játékéval megegyező ára). Klasszikus értelemben szinte nem is egy játékról van szó, hanem száz különböző „pályáról”, azaz ennyi, más és másféleképpen összerakott, más feladatot és kihívást tartalmazó játéktábláról. Ezek közül egyet végigjátszani jó 3-4 óra – és ebből ad minimum százat egy doboz. Ha így vesszük, már nem is hangzik annyira durván az az ár.

Viszont már csak azért is csalóka ez „A Világ Legjobb Játéka” skatulya, mert a Homályrév „amerikai típusú” játék: Magyarországon és Európában sokkal ismertebbek és népszerűbbek az euro játékok, amelyek némi leegyszerűsítéssel a „befizetek két fát és egy követ, hogy felépíthessem a kunyhómat” elvre épülnek, az amerikai típusúak viszont sokkal inkább a folyamatos történetmesélésre, a harcra, a játékosok által megszemélyesített karakterek fejlődésére. Akinek tehát eleve nem jön be annyira ez a játéktípus, nyilván nem ezt fogja élete játékának tartani.

© Gémklub

De ha ez nem probléma, akkor valóban tény, hogy a Homályrév kihoz ebből a műfajból mindent, amit a közérthetőség határain belül lehetséges. A fantasyvilágban játszódó történet szerint a játékosok különféle lények, akik együtt, összefogva indulnak baljós helyek felderítésére és megtisztítására az ott rájuk váró mágikus pokolfajzatoktól. A tapasztalatoktól persze folyamatosan fejlődik a tudásuk és a képességük, két harc között pedig mellékküldetéseket is vállalhatnak, vagy bővíthetik az eszköztárukat. A Homályrév legfontosabb tulajdonsága talán az, hogy nagyon-nagyon fontos benne a kooperáció: minden támadást együtt tervez meg a csapat a karakterek képességei és tulajdonságai alapján, ami azt jelenti, hogy a játékosok folyamatosan csiszolódnak össze, míg aztán jó esetben szinte már szavak nélkül is megértik egymást. Száz estényi fix program egy összeszokott társaságnak – ez az igazán fontos a Homályrévnél, nem az előkelő toplista-helyezés.

Kiknek ajánljuk? Ami a legfontosabb: haladó gémereknek. Azoknak, akiket nem rettent el, hogy szabálytanulással, pályaépítéssel együtt az első játék akár 7-8 órát is elvihet az életükből, az pedig egyenesen vonz, hogy minimum 3-400 órára előre fixen leköt egy játék. Ezen kívül azoknak, akik szeretik a történetmesélésre és szerencsére épülő játékokat, esetleg korábban sokszor D&D-ztek vagy M.A.G.U.S.-oztak. És azoknak, akik egy fix baráti társaságnak keresnek hosszú ideig kitartó játékprogramot.

Hányan játszhatják? Akár egyedül is lehet, de azért a legjobb mégiscsak hárman vagy négyen. Négynél többen viszont nem lehet.

Mennyibe kerül? 45-50 ezer forint körül.

Alapinfók a kiadó oldalán.

Párizs

Vannak olyan társasjátékok, amelyektől az ember egy kicsit elveszti a józan eszét, és csak azt érzi, hogy

kell!

Olyankor hirtelen kevésbé lesz körültekintő a játékválasztásban, kevésbé olvas utána a dolgoknak, vagy legalábbis kevésbé megfontoltan elemzi magában az érveket és ellenérveket. Pont ilyen a Párizs is:

annyira gyönyörű játék, hogy nem lehet neki ellenállni.

Úgyhogy csak a sorsnak és a tiszta szerencsének köszönhető, hogy emellé még jó is, mert papírmakettnek azért drága lenne. Pedig az is: a játéktér Párizs központját, a Charles de Gaulle–Étoile-t mintázza, a csillag alakú teret, rajta a háromdimenziós Diadalívvel, a játékosok előtt pedig egy-egy szintén háromdimenziós párizsi épülettel. Kell ennél többet mondani?

Jó, ha netán van olyan jégszívű játékos, akit ez még nem győzött meg, végül is még lehet róla mit írni. A Párizst részben ugyanaz a Michael Kiesling tervezte, aki annak idején a Tikalt, mostanában pedig a szintén remek, portugál témájú, díszcsempékről (azulejókról) vagy rózsaüveg ablakokról szóló Azul-sorozatot – meg még vagy ötven másikat. És a játékról pont ez érződik: hogy vérbeli profi készítette, aki mindent tud az euro-játékokról. Ráadásul még akkor is tökéletesen jól működő és egy percig sem elcsépelt játékot talál ki, ha a mechanizmust tekintve épp nincs egy különösen forradalmi ötlete, csak témában és külalakban.

A játék résztvevői ingatlanbefektetők a francia aranykor, a Belle Époque idején, és sorra vásárolják fel a város fejlesztésénél felhúzott épületeket, hoteltől kávézón át könyvtárakig, de befolyást szereznek a párizsi műemléképületek piacán is. A játékban sorra épülnek Párizs házai, mi pedig eldöntjük, melyikbe akarunk befektetni, amivel egyrészt nyersanyagainkat, másrészt megbecsültségünket növeljük, hogy mindezt műemlékek tulajdonosaiként kamatoztassuk. (Nem, a leírás ellenére a játék a legkevésbé sem hasonlít a Monopolyra vagy a Hotelre. Hála az égnek.)

Mindez önmagában gyakorlott játékosoknak nem jelent nagy újdonságot, de a Párizsnak az idő a legnagyobb találata: az, hogy csak épp annyi ideig tart a játék – bő egy, szűk másfél óráig –, amíg az elég sok lehetséges stratégia annál is több lehetséges elérési módja közül még bőven nem tud mindent kiaknázni egy játékos sem. Vagyis épp annyira osztja-szorozza fejben az ember a lehetőségeit és azok kombinációit, épp annyit bonyolít a játékon még mindenféle plusz ötlettel a szabály, hogy az a teljesen lekösse mindenki figyelmét a játék elejétől a végéig, ráadásul mivel egy csomó lehetőség úgyis kiaknázatlan marad, hamar újra játszani is akar még mindenki.

És azt mondtam már, hogy milyen eszementül szép ez a játék?

Kiknek ajánljuk? Párizs szerelmeseinek nem is csak ajánljuk, de nekik sajnos gyakorlatilag kötelező. Az „erőforrásokért épületeket vásárolok” játékok kedvelőinek, és akár családoknak is: 12 éves gyerekkel valószínűleg már könnyen megértethető a játék, annak ellenére, hogy a felnőtteknek is kihívás.

Hányan játszhatják? Ketten, hárman vagy négyen, de ketten is épp olyan izgalmas, mint többen.

Mennyibe kerül? 15-20 ezer forint.

Alapinfók a kiadó oldalán.

Ankh’or: A Nílus-völgy kalmárjai

A társasjátékok nem kizárólag attól lehetnek igazán lenyűgözőek, ha vadonatúj témákat mutatnak be, miközben sosem látott játékmechanizmusokat ismertetnek meg a játékosokkal. Igaz ez akkor is, ha ugyan nincs bennük semmi forradalmi, csak épp annyira precízen kidolgozott a szabályuk és a játékmenetük, hogy az egyszerűség ellenére sem válik unalmassá nemhogy játék közben, de még a sok tucatszori újrajátszás után sem. Pont ilyen az Ankh’or is, ez az egyiptomi témájú, villámgyorsan az asztalra pakolható, fél óra alatt pedig simán le is játszható, zsebméretűnél alig nagyobb játék.

Az alapmechanizmuson senki nem fog megdöbbenni, aki életében egyszer is játszott a Ki nevet a végén?-nél vagy a Monopolynál bonyolultabb játékot: egyiptomi kereskedőkként a véletlenszerűen kiválasztott árufajtákért cserébe vásárolhatunk mindenféle földi jót a saját birtokunkra, a cél pedig az, hogy ezekből színek vagy portékafajták szerint legalább ötöt egymás mellé tudjunk tenni. Amennyire egyszerűen hangzik mindez, annyira sok lehetőség van mégis a játékban, mivel a szabályba bekerült pár – egyébként megint csak tök egyszerű – kis csavar.

Úgy tűnik, a társasjátékok esetében az egyszerű a négyzeten az ellenkezőjét jelenti annak, mint amit várnánk.

Az Ankh’orban pont a sok játékban inkább dühítő véletlenfaktor okozza az izgalmakat: a megvehető termékeket a játékosok bármikor átvariálhatják a kínálatban, így azok rögtön másfajta fizetőeszközökért lesznek beszerezhetőek, mint amit addig gyűjtöttünk – illetve amit a többi játékos gyűjtött. Ráadásul a gyűjtögetés ebben a játékban nyíltan megy, tehát még könnyebb kiszúrni a másikkal; ugyanakkor az egész annyira jól van kitalálva, hogy a játék mégse arról szóljon, hogyan teszünk keresztbe egymásnak, mert a gyorsaság és egyszerűség miatt ilyenkor nagyon könnyű a terveinken változtatni. Kár, hogy már annyira elcsépelt kifejezés az „egyszerű, de nagyszerű”, mert most nagyon illene ide.

Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, aki két komolyabb stratégiai játék között, vagy nyaralás közben elővenne egy gyors társast, de azért nem szeretne engedni a minőségből sem. Kis mérete miatt könnyen magunkkal vihető bárhová, és szinte semmi rákészülést nem igényel.

Hányan játszhatják? Ketten, hárman vagy négyen. Egész más a játékmechanizmus, ha csak ketten játszunk, hiszen sokkal könnyebb egy ellenfélre reagálni, mint többre – de mind a két verzió jó, csak másképp. (Viszont érdemes eltekinteni attól a szabálytól, hogy 3 vagy 4 játékossal nem kell eldobni a bal szélső portékát: izgalmasabb a játék, ha eldobjuk, és a dobott lapkákat idővel inkább újrakeverjük húzópaklinak.)

Mennyibe kerül? 6000 forint körül.

Alapinfók a kiadó oldalán.

Pöccenő próféták

Van, amikor a zord külső takar érző szívet, és van, amikor a hülye név takar jó játékot – a Pöccenő próféták esetében az utóbbi a helyzet. A felsorolt játékok közül talán ez a legbiztosabb karácsonyi választás: nem azért, mert jobb lenne a többinél, hanem mert olyan vidám, egyszerű, a szó legjobb értelmében jópofa játék, amely minden helyzetben elővehető. Családi játéknak ideális, a gyerekek ugyanannyira élvezhetik, mint a felnőttek, jó viszont felnőtt bulijátéknak is az, de tulajdonképpen unalmas, otthonülő emberek is játszhatják, ha nem savanyodtak be teljesen az unalomtól és az otthon üléstől.

A Pöccenő próféták tulajdonképpen a petanque-ot, vagy ahogy A Pál utcai fiúkban emlegetik, a golyózást emeli át a társasjátékok világába,

szóval hiába van szó könnyed és komolytalan játékról, igazából még a hardcore gémerek számára is érdekes ezzel az újításával (ha mással nem is feltétlenül). A szabály nagyon egyszerű: a játékosok különféle kultúrák isteneiként küldenek prófétákat négy szigetre, mégpedig úgy, hogy a saját felhőjük széléről pöccintik őket oda, már ha sikerül nekik. De ha sikerül, akkor a többi isten még mindig célozhat úgy, hogy kiüsse a helyükről őket. Akinek még a szentélyt is sikerült eltalálnia, örök időkre ott maradó templomot is építhet, és végül az nyer, aki a legtöbb emberöltő alatt tudott prófétát küldeni a szigetekre.

Ennyi az egész, és nem is kell sokkal több. De ha kell, az is megvan: egy kis paklinyi kártya még további szabálymódosításokról rendelkezik – pöccintsünk csukott szemmel, kisujjal, kettőt egyszerre, vagy próbáljuk lelökni a térképről a többieket –, ami pont elég ahhoz, hogy az amúgy is mókás játék még mókásabb legyen.

Kiknek ajánljuk? Mindenkinek, a nevezett savanyújóskák kivételével.

Hányan játszhatják? Ketten, hárman vagy négyen, ráadásul ez kábé az egyetlen partijáték, amely két embernek is élvezetes.

Mennyibe kerül? 11-12 ezer forint körül.

Alapinfók a kiadó oldalán.

Kartográfusok

Ha a Pöccenő próféták a petanque-ot társasjátékosította, akkor a Kartográfusok a tetrist. Ami persze méltatlan leegyszerűsítése a játék leírásának, ugyanakkor igaz is. És nagyon izgalmas. A Kartográfusokat ugyanis nem játéktáblán, hanem egy noteszlapon kell játszani, és nekünk kell rá térképként felrajzolni mindazt, amit felfedeztünk a világból.

A játék a királynő térképészeiről szól, akik egy veszélyes terepen próbálják felmérni, hol vannak a farmok, a folyók, az erdők és a falvak, már amikor nem futnak bele a környék vad népeinek támadásaiba.

De mindezt nem egy fantasy-ihletésű, hatszög alakú mezőkkel teli táblával és műanyag orkfigurákkal kell elképzelni, hanem nagyobbrészt fejben, kisebb részt egy grafitceruzával egy majdnem üres firkalapon.

A királynő utasításainak követését a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy a pakliból kihúzott kártyák mutatják meg, milyen alakzatban milyen terepet rajzolhatunk fel a térképünkre, de azt már mi magunk dönthetjük el, hogy melyik négyzetrács-darabokat színezzük be a papíron, úgy, hogy az minél többféle pontszerzési lehetőségnek megfeleljen. Hiszen minden évszaknak van egy – szintén egy-egy kártyán kihúzott – alapfeladata, például, hogy legyen legalább két nagy, falukkal teli területünk, vagy hogy az erdőink a hegyek szomszédságában terüljenek el. Mindezt pedig – a tetrisből ismert „hova fér még el egy ilyen alakzat?” kérdésén kívül – különféle terepsajátosságok nehezítik, meg az, ha támadáskártyát húzunk: olyankor át kell adni a térképünket egy ellenfelünknek, hogy a megadott alakzatban berajzolja, mely területünket dúlták fel a vadak.

És ez a rajzolgatós mechanizmus amennyire különleges, annyira szórakoztató is. Ráadásul azt is lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag akárhányan játszhassák a játékot: a dobozra azt írták, egytől száz főig, ami nyilván inkább vicc, de egyébként tényleg nincs akadálya. Már persze amikor épp nincs világjárvány.

Kiknek ajánljuk? Még azoknak is, akik amúgy egyáltalán nem tudnak rajzolni, mert valójában inkább jelzésekről van szó, nem festményekről – igaz, aki így szeretné felpimpelni a játékot, az megteheti, lásd a kiadó honlapján a példákat a színesre pingált játékostérképekről. Akár fél óra alatt végezni lehet a játékkal, ennek ellenére azért elég sok gondolkodásra is lehetőséget ad a pluszpont-szerző feladatok miatt, így annak is bejöhet, aki csak gyors szórakozást keres, de a stratégiai játékok rajongói is ráharaphatnak.

Hányan játszhatják? Akárhányan. Legfeljebb ne szóljon a készítőknek, aki megszegi a dobozra írt szabályt, és száz fősnél nagyobb társasággal kezd neki.

Mennyibe kerül? 5000 forint.

Alapinfók a kiadó oldalán.

A fentiek mellett pedig nemrég írtunk a pompás királylepkék vándorlásáról szóló Mariposas című társasjátéktól, amelyet a tavalyi év legnagyobb meglepetését is készítő Elizabeth Hargrave készített, nőként a férfiak által uralt piacon. A cikkben az alkotóval is beszélgettünk:

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/elet/20201218_tarsasjatek_ajanlo_karacsonyra_ajandek_homalyrev_gloomhaven_parizs_ankhor_pocceno_profetak_kartografusok#rss