A vírus árnyékában: 50 százalékkal többen haltak meg idén novemberben, mint tavaly

https://cdn.penzcentrum.hu/upload/cimlapimg/7/768gettyimages-1220276486-20201218.jpg
Megosztás/Share

Az előzetes adatok szerint 2020 január-novemberében a születések száma 4,4, a halálozásoké 3,3 százalékkal több volt, ennek következtében a természetes fogyás 0,9 százalékkal, 346 fővel nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 2020 novemberében 2019 azonos hónapjához képest az élveszületések száma kismértékben, 0,3, a halálozásoké pedig jelentősen, 52 százalékkal emelkedett, így a természetes fogyás 190 százalékkkal nőtt – álla KSH friss közlemnyében.

2020 novemberében 7334 gyermek jött világra, 0,3 százalékkal, 19 újszülöttel több, mint 2019 novemberében. 

15 366 fő vesztette életét, 52százalékkal, 5279 elhunyttal több az egy évvel korábbinál. 2000. január óta ez a legmagasabb havi halálozási szám, amelyet akkor a tetőző szezonális influenzajárvány okozott.

A halálozások száma jelentősebb mértékben emelkedett a születések számánál, ennek következtében a havi természetes fogyás 8032 fő volt, ami a 2019. novemberi 2772-höz képest 190 százalékos növekedést jelent. 14 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, 3661 pár lépett frigyre, 595-tel kevesebb, mint 2019 novemberében.

2020 január-novemberében 84 975 gyermek jött világra, 4,4 százalékkal, 3563-mal több a 2019. január-novemberinél. Ezen belül január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9,1, július-augusztusban 2,6, szeptember-novemberben pedig 3,4 százalékkal több volt az élveszületések száma 2019 azonos időszakaihoz viszonyítva. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,56 volt a 2019. január-novemberi 1,49-hoz képest.122 302-en haltak meg, 3,3 százalékkal, 3909-cel többen, mint egy évvel korábban. 

Január-februárban 13, május-júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg március-áprilisban 1,8, augusztus-szeptemberben 2,5, októberben 16, novemberben pedig 52 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbinál. Az elhunytak számának október-novemberi, jelentős mértékű emelkedése következtében a természetes fogyás 37 327 fő volt, ami a 2019. január-novemberi 36 981 főhöz képest 0,9 százalékos növekedést jelent. 63 994 pár kötött házasságot, ami 3,1 százalékkal, 1946-tal több a 2019 azonos időszakinál. 

Címlapkép: Getty Images

Megosztás/Share

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/biztositas/a-virus-arnyekaban-50-szazalekkal-tobben-haltak-meg-iden-novemberben-mint-tavaly.1107930.html