Évet értékelt az LMP: A kormány szórta a pénzt és mélyítette az árkokat

Megosztás/Share

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője pénteki évértékelő online sajtótájékoztatóján többek között azt mondta: a kormánynak a járványhelyzetben félre kellett volna tennie a pártpolitikai csatározásokat, de nem ezt tette, hanem 

„arra használta fel a válságot, hogy mélyítse az árkokat.”

Az MTI összefoglalója szerint arról is beszélt az ellenzéki politikus, hogy a kabinet felelősségteljes válságkezelés, és a rászorulók iránti felelősségvállalás helyett késlekedett, illetve „durva megszorító politikát alkalmazott”. Keresztes László Lóránt hozzátette: a kormány inkább „a pénzkidobást folytatta”, a „saját oligarchái erősítését”.

 „Cserbenhagyták a szociális dolgozókat”

Az ellenzéki politikus bírálta a rendkívüli jogrend tavaszi bevezetésének körülményeit is, és azt állította: őszre már maga a kormány ismerte el, hogy azt csak időkorláttal lehet bevezetni.

Keresztes László Lóránt a gazdaságpolitikai intézkedéseket megkésettnek és elégtelennek ítélte.

Csak a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére elköltenek annyit idén és jövőre, amennyiből 176 ezer új munkahelyet lehetne létrehozni

– érvelt.

A kabinet szerinte cserbenhagyta a szociális dolgozókat és a nyugdíjasokat, és a válsághelyzetben sem csökkentette az alapvető élelmiszerek áfáját.

Durva megszorításokat vezetett be a védekezés elsőszámú bástyái, vagyis az önkormányzatokkal szemben

– fogalmazott.

Az LMP frakcióvezetője a fenntarthatóság kérdését illetően is álságosnak nevezte a kormány munkáját, mert pártja erről szóló kezdeményezését az ambiciózus célok nélkül szavazták meg. Kijelentette: a kormány zöldpolitikája csak arról szól, hogy így fogadtassa el a Paks 2- beruházást.

„Párhuzamos hatalmi struktúrát építenek”

Az egyetemi szféra és a tudományos élet ellen is folytatta durva támadásait a kormány

– sorolta az LMP frakcióvezetője. A választási törvény átírását a politikai viszonyokba való durva beavatkozásnak minősítette.

Keresztes László Lóránt az alaptörvény módosítását is elfogadhatatlannak ítélte és azt mondta: a vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályok átírásával 

a kormány folytatja a közvagyon lenyúlását, és egy párhuzamos hatalmi struktúrát épít fel.

A politikus pozitív példát is hozott az idei évből: valódi nemzeti összefogás jött létre az Országgyűlésben akkor, amikor javaslatára a Ház határozatban támogatta a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését a nemzeti régiók támogatásáért.

Frakciójáról szólva azt mondta: az LMP következetesen végezte a munkáját, és a nehéz körülmények között igyekezett figyelembe venni, hogy az emberek nem politikai sárdobálást várnak.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/belfold/2020/12/18/evet_ertekelt_az_lmp_a_kormany_szorta_a_penzt_es_melyitette_az_arkokat/