Lars von Trier befejezi a Birodalmat

Megosztás/Share

Ünnep 444 Körben

Csatlakozom

1994-ben indult el a dán köztévén a Birodalom (Riget vagy Kingdom) című sorozat, amit az európai Twin Peaksként is szoktak emlegetni, annak ellenére, hogy teljesen más. A paranormális kórházsorozat volt a dán rendező, Lars von Trier egyik legkomplexebb és legnépszerűbb alkotása.

1997-re két évad, összesen 8 egyórás rész készült el, és bár terveztek egy harmadik évadot is, az már nem készülhetett el: ugyan megírták, csakhogy mivel pár éven belül öt főbb szereplő is meghalt, már nem tudták az eredeti tervek szerint folytatni.

Most viszont – pár évvel azután, hogy a Twin Peakset folytatták, és minden jel szerint végleg befejezték (sőt, valószínűleg le is leplezték a titkait) – a 64 éves Lars von Trier közölte: egy új évaddal (The Kingdom Exodus) befejezik a sorozatot. A tervek szerint 5 rész készül el jövőre, és 2022-ben adhatják le.

Von Trier produkciós cége, a Zentropa annyit közölt, hogy a forgatókönyvet a rendező most is Niels Vørsellel együtt írta, és a régi karakterek közül is sokan visszatérnek. Ez lesz Lars von Trier első rendezése a 2018-as – filmes búcsúnak is beillő – A ház, amit Jack épített óta, és az első tévés produkciója a 2000-es évek eleje óta.

Lars Von Trier az A ház, amit Jack épített cannes-i premierjén 2018. május 14-én.Fotó: Anne-Christine Poujoulat/AFP

Aki már látta az eredeti sorozatot, annak ajánlom a Filmvilág 2006-os írását. (Deadline)

2020 rendkívüli év volt. A koronavírus-járvány és a nyomában egyre mélyülő gazdasági válság mindannyiunkat próbára tett, a kormány pedig ezt a súlyos válságot is arra használta, hogy tovább erősítse amúgy is példátlanul túlterjeszkedő hatalmát.

Az olvasóknak köszönhetően a 444 viszont nem csak túlélt, de erősödni is tudott. Öt új munkatárs érkezett, öt új blog, rendszeres podcast adás indult, elkészült a második Makró, új hírleveleink heti és napi rendszerességgel készülnek, és nem mellesleg: nőtt a látogatottságunk is.

Hogy stabil, kiszámítható keretek között tovább működhessen és bővülhessen az újság, 2021-ben új rendszert indítunk. Lesznek exkluzív cikkek, hírlevelek, és sok más előny.

Ünnepi ajánlatunkkal minden fizetős szolgáltatásunkat kipróbálhatod kedvezményes áron.

Csatlakozz, állj mellénk, legyél te is a 444 közösségének tagja és járulj hozzá a szabad magyar sajtó gyarapodásához!

Kapcsolódó

Megosztás/Share

Forrás: https://444.hu/2020/12/18/lars-von-trier-befejezi-a-birodalmat