Sophie Turner beszólt azoknak, akiknek derogál a maszkviselés

Megosztás/Share
rendőrklip

Fotó: Police.hu

Ahogy a rendőrség írja portálján

Dalszerzés képessége miatt elkövetett komponálás megalapozott gyanúja miatt indított klipforgatást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, és a Miskolci Rendőrkapitányság. Az eljárást befejezték, a videót pedig elérhetővé tették az állampolgároknak.

Az egyenruhások tájékoztatnak róla, hogy kollégájuk kisgyermekeknek készítette a közlekedésbiztonságát megcélzó dalt. „A piros az tilost”, amihez filmet is készítettek. 

A dal szövege: 

Csendes éj, kint sincs már fény,

csak a hold pislákol az ég tetején.

Hópihés a szán, mivel játszottál,

Csak a hóember, aki most rá vigyáz.

Nem baj, ha elesel, az se számít, hogy fáj,

Mert itt leszek, én ki téged mindig felemel.

Leszállt már az éj és angyalok néznek rád

Szárnya alá vesz téged sok jó barát

Elvakít az érzelem, szemem könnyekben,

Mikor téged nézlek szívem megtelik örömmel!

Nem baj, ha elesel, az se számít, hogy fáj,

Mert itt leszek, én ki téged mindig felemel.

Horváth Richárd r. főtörzsőrmester karácsonyi üdvözlete olyan egyértelmű, mint a „Szolgálunk és védünk!” 

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/12/18/sophie_turner_beszolt_azoknak_akiknek_degradal_a_maszkviseles/