Fauci szerint karácsonykor jöhet a Mikulás, mert ő maga oltotta be

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=8f5b6756-9bc9-4214-90e5-14ae17cd9ab4
Megosztás/Share

Az amerikai járványügy főembere a CNN-en keresztül gyereknek válaszolt.

A CNN szervezésében a Szezám utcából ismert Elmo közvetítésével gyerekek kérdéseket tehettek föl Anthony Faucinak, az amerikai járványügy vezetőjének. A gyerekek elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy jöhet-e koronavírus idején is a Mikulás, hoz-e ajándékot azoknak, akik egész évben jók voltak, és mi történik, ha mégsem tud, akkor mi történik. Noha sokan számítanak arra, hogy az idei karácsony nagyon más lesz, mint a korábbiak, Fauci szerint a gyerekek szerte a világon megnyugodhatnak: a Mikulás továbbra is fog ajándékokat szállítani. A CNN szombati az USA Országos Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének vezetője elmondta a gyerekeknek, hogy a piros ruhás férfi megkapta az oltást, és karácsonykor rendben lesz.

Fauci mosolyogva jelentette ki, hogy ő maga oltotta be a Mikulást, aki továbbra is meg tudja tenni éves rendes látogatását – a kéményen keresztül. „ettem egy utat odafentre, az Északi-sarkra. Odamentem, és magam oltattam be a Mikulást. Megvizsgáltam az immunitásának a szintjét is, és jónak találtam” – mesélte.

A CNN kollégái elmondták Faucinak, hogy annyira boldoggá tett sok gyereket, hogy azok idő előtt kívántak neki boldog születésnapot. Fauci karácsony estéjén lesz 80 éves.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/vilag/20201219_Fauci_szerint_karacsonykor_johet_a_Mikulas_mert_o_maga_oltotta_be#rss