Fontos látogatója volt a Karmelitában a miniszterelnöknek

Megosztás/Share

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombat délután a Karmelita kolostorban fogadta Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség(RMDSZ) elnökét a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár közlése szerint.

A kormányfő és a határon túli magyar vezetők rendszeres ádventi találkozóját a járvány miatt idén nem lehetett megtartani, így részben ezt is pótolta a szombati tárgyalás.

A megbeszélésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor egyetértettek abban, hogy a magyar választási összefogás nyomán az RMDSZ jó szereplése lehetővé tette, hogy most, a romániai kormányalakítás során a magyar szervezet komoly belpolitikai szerephez jusson.

A Fidesz és az RMDSZ elnöke kifejezte meggyőződését, hogy az RMDSZ kormányzati szerepe erős kapocs lesz Magyarország és Románia között, és jelentősen javíthatja a kétoldalú kapcsolatokat.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/belfold/2020/12/19/orban_viktor_rmdsz_kelemen_hunor/