Ferenc pápa: ne panaszkodj, cselekedj!

Megosztás/Share

A járványhelyzet nehézségeivel szemben lelki megújulást szorgalmazott Ferenc pápa advent negyedik vasárnapján mondott beszédében Rómában, a Szent Péter téren. A katolikus egyházfő kijelentette: a közeledő karácsony lehetőséget ad a belső megújulásra, az elfelejtett imához való visszatérésre, a megtérésre, az emberek közötti hit és a testvériség ismételt felfedezésére.

Nézzünk körbe, és vegyük észre mindazokat, akik szükségben élnek: szenvedő testvérünk, akárhol is legyen, hozzánk tartozik, ő a jászolban született Jézus. 

– mondta Ferenc pápa. Hozzátette, hogy a járványhelyzet teremtette nehézségekben „nem panaszkodni kell azért, amit a pandémia miatt nem tudunk megtenni, hanem cselekedni kell azokért, akiknek kevesebb van” – jelentette az MTI római tudósítója.

Ferenc pápa: A járvány elmúlására a legrosszabb reakció az volna, ha még lázasabb fogyasztásba kezdene a világ

A katolikus egyházfő szerint a szegényeket is be kell vonni a fejlesztésbe.

Ez volt karácsony előtt az utolsó alkalom, hogy a hívők találkozhattak Ferenc pápával, hiszen a járványkorlátozások szigorítása miatt a pápa szenteste és december 25-én a Szent Péter-bazilikában lesz, ahova korlátozott számban mehetnek majd csak be a résztvevők.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/kulfold/2020/12/20/jezus_ferenc_papa_ima_pandemia/