Már Belgium sem fogad repülőgépeket az Egyesült Királyságból

https://kep.index.hu/1/0/3585/35859/358591/35859153_2741503_d44ba04ec985e04186915c66c1b135ce_wm.jpg
Megosztás/Share

Hollandia után most már Belgium is leállította az Egyesült Királyság irányából érkező légiforgalmat, valamint ők az országba érkező és onnan kimenő vonatközlekedést is leállították – írja az Euronews

A belga kormányzat ezzel az Egyesült Királyságban megjelent új koronavírus-variáns terjedését igyekszik megakadályozni.

Alexander De Croo miniszterelnök a korlátozásokra vonatkozó rendeletet vasárnap délben bocsátotta ki. A rendelkezés – egyelőre – csak 24 óráig marad érvényben.

Sok nyitott kérdés van az új mutációt illetően, ráadásul azt sem tudjuk, hogy a kontinensen felbukkant-e már

– nyilatkozta. A kormányfő azt is elmondta: bízik abban, hogy legkésőbb keddig letisztázódik, hogy mi a helyzet az új variánssal. 

A németek és a franciák is követhetik a példát 

Az AFP értesülésére hivatkozva megemlítette az Euronews azt is, hogy a német kormányzat is fontolgatja, hogy leállítja az Egyesült Királyságból érkező légiforgalmat.

A francia BFM TV, illetve a Le Parisien pedig arról értesültek, hogy a francia kormány is hasonló lépésen tanakodik. A Le Parisien szerint egy francia kormányzati tisztviselő azt is elmondta, hogy az „európai szintű koordináció” előkészítése is folyamatban van az ügyben. 

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/kulfold/2020/12/20/mar_belgium_sem_fogad_repulogepeket_az_egyesult_kiralysagbol/