Ilyet még nem látott a világ: Navalnij álnéven felhívta az egyik FSZB-s merénylőjét, az meg bevallotta, hogyan mérgezték meg őt

Megosztás/Share

Ünnep 444 Körben

Csatlakozom

A Spiegel, a Bellingcat, az Insider és a CNN egy hete számolt be arról, hogy a nyomozásuk megállapította: oroszországi mobiladatok, repülőjáratok utaslistái és „egyéb” források elemzése alapján „nemigen merülhet fel ésszerű kétség”, hogy Alekszej Navalnijt az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) legalább 8 ügynökből álló különítménye mérgezte meg augusztus 20-án.

A nyomozás szerint a különítmény 2017 közepétől kezdett intenzíven foglalkozni Navalnijjal, és legalább 30 esetben fordult elő, hogy követték repülőútjain, és legalább hármuk Navalny közvetlen közelében voltak a megmérgezése idején is.

A csoport néhány tagja: Oleg Tajakin (volt FSZB-s sebész), Alekszej Krivoscsekov (FSZB-s), Konsztantyin Kudrjavcev (a Szkripal-ügyben is képbe került különleges katonai egységnél szolgáló vegyész) és Mihail Svec (FSZB különleges alakulat), aki Omszkban feltűnt, ahol a kényszerleszállás után Navalnijt kórházba vitték. Clarissa Ward, a CNN tudósítója be is csöngetett Moszkvában Tajakinhoz, hogy megkérdezze: „A maguk csapata mérgezte meg Navalnijt?” Választ nem kapott.

A tényfeltáró nyomozást Vlagyimir Putyin is kénytelen volt kommentálni. Azt mondta, Navalnijt támogatja az amerikai titkosszolgálat, így rendjén van, ha az orosz titkosszolgálat rajta tartja a szemét, de tagadta, hogy megmérgezték volna. „Kinek kell ő?” – kérdezte. Egyébként nem is nevezve a nevén az ellenzékit, csak úgy hivatkozott rá, mint „a berlini klinika páciense”, hiszen a mérgezés után ott kezelték.

Csakhogy a Bellingcat most nyilvánosságra hozta egy telefonbeszélgetés felvételét (annak szó szerinti orosz és angol nyelvű leiratával), amiben az FSZB-s különítmény egyik tagja részletesen beszámol arról, hogyan próbálták megmérgezni Navalnijt, és eltakarítani a mérgezés bizonyítékait. A legdurvább az egészben, hogy a férfi úgy vallotta be a merényletet, hogy nem ismerte fel a hangját annak, akit meg kellett mérgezniük, ugyanis nem más hívta fel, mint maga Navalnij, aki egy magas rangú biztonsági tisztviselőnek adta ki magát.

A 49 perces telefonbeszélgetés Navalnij és Konsztantyin Kudrjavcev között zajlott, és Navalnij a beszélgetés végéig nem esett ki a szerepéből. Kudrjavcev, aki a mérgezés után Omszkba utazott, részletes személyes beszámolót nyújtott, elmesélte, az FSZB hogyan szervezte meg Tomszkban a merényletet és az azutáni takarító művelet. A véletlen beismerő vallomás fontos új részletekkel segít megérteni a pontos módszert, ahogyan az FSZB tisztje szerint a novicsokot kezelték. Kudrjavcev azt is elmondta, hogy szerinte a pilóta és a sürgősségi orvosi szolgálatok gyors reakcióideje miatt nem sikerült a merénylet.

A Bellingcat azt írja, hogy a felvétel néhány órával a nyomozás eredményeinek publikálása előtt készült, de annyira súlyos volt a tartalma, hogy a beszélgetés nyilvánosságra hozatala előtt még adatokkal igyekeztek ellenőrizni az FSZB-s által ismertetett legfontosabb részleteket. Azóta sikerült megerősíteniük a legfontosabb állításokat, tehát az FSZB-s nem hazudott nekik.

Alekszej Navalnij telefonál Moszkvában 2017. október 22-én, nem sokkal azután, hogy szabadon engedték a hatóságok, miután 20 napig elzárva tartották nem engedélyezett, Putyin-ellenes tüntetés szervezéséért.Fotó: Jevgenyij Feldman/AFP

Navalnij Németországból telefonált, de a hívóazonosítóját megváltoztatta, hogy úgy tűnjön, az FSZB-s telefonvonalról telefonál, amit az FSZB-sek gyakran használnak. Eredetileg a saját nevén bemutatkozva vonta kérdőre az FSZB-seket, akik mind rácsapták a telefont, kivéve az egyik vegyifegyver-szakértőt, Oleg Demidovot, aki azt mondta, elkapta a Covid-19-et, és nem tud beszélni.

Navalnij ezután találta ki, hogy Mihail Svecet és Kudrjavcevet álnéven keresi meg, a fiktív Makszim Usztyinovként, aki a sztori szerint „az Orosz Biztonsági Tanács elnökének, Nyikolaj Patrusevnek a segédje”, és arról érdeklődik az osztag minden tagjánál, pontosan miért hiúsult meg a merénylet. Svec a bemutatkozás után egyből közölte, hogy „pontosan tudom, ki maga”, majd lecsapta a kagylót, Kudrjavcev viszont bedőlt a trükknek.

Kudrjavcev mobiladataiból kiderült, hogy a mérgezés után, augusztus 25-én és október 2-án is Omszkban járt, és a mérgezés feltételezett időtartama előtt és alatt rendszeresen kommunikált Sztaniszlav Maksakov ezredessel, az FSZB-osztag közvetlen parancsnokával, az FSZB Kriminalisztikai Intézetének igazgatóhelyettesével.

Amikor Navalnij felhívta, az ügynök azt hitte, egy Artyom Trojanov nevű FSZB-tiszt keresi, ugyanis ő szokta használni azt a vonalat, amiről Navalnij telefonált, de azt mondta, átirányította a hívást, Kudrjavcev pedig hitt neki.

Kudrjavcev kezdetben nem volt hajlandó nyílt vonalon beszélgetni, és azt mondta, csak annyi információja volt, ami a feladatához kellett, nem volt tájékoztatva a művelet minden aspektusáról, de a saját későbbi beszámolójából úgy tűnik, hogy elsősorban a bizonyítékok utólagos eltüntetésében vett részt, nem magában a mérgezésben.

Navalnij azt mondta, a beszélgetést jóváhagyta Vlagyimir Bogdanov, az FSZB Speciális Technológiai Főosztályának igazgatója is, ami megtörte a jeget. Kudrjavcev elismerte, hogy bár ebben a tomszki mérgezéses merényletben nem vett részt, de legalább egy korábbi műveletben részt vett 2017-ben, illetve Omszkban segített eltüntetni a nyomokat. Megnevezte viszont a kollégáit, akik a tomszki küldetést végrehajtották, és olyan részleteket árult el, amik akkor még csak a résztvevők tudhattak (tekintve, hogy a beszélgetés a tényfeltáró nyomozás eredményeinek ismertetése előtt zajlott).

A legfontosabb információk, amiket Kudrjavcev elárult:

  • Sztaniszlav Maksakov volt az osztag parancsnoka, és Alekszej Alekszandrov meg Ivan Oszipov volt a tomszki mérgezés fő elkövetője.
  • Az FSZB nem csak megfélemlíteni, vagy simán félreállítani akarta Navalnijt, hanem meg akarták gyilkolni. Ezenkívül úgy tűnik, hogy hosszú ideje ez a terv, és nem először próbálták megölni.
  • Az FSZB összehangolt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megtisztítsa Navalnij testét, ruháit és személyes tárgyait a méreganyag maradványaitól.
  • A novicsokot Navalnij alsónadrágján a lágyék körüli területre vitték fel. Navalnij cselből rákérdezett, hogy a szürke alsónadrág volt-e az, amire azt a választ kapta, hogy az FSZB-s emlékei szerint a kék alsónadrág volt az, és tényleg kék alsónadrág volt az ellenzékin, amikor kórházba vitték.

A Bellingcat arról is írt, hogy etikai kérdéseket is felvet Navalnij trükkje, hogy magát hivatalos személynek kiadva szerzett információt, de egy belső vita után arra jutottak, hogy ezt a fellépést a rendkívüli körülmények fényében egyértelműen igazolja a nyomós közérdek. Navalnij nem egy rendőrség vagy biztonsági szolgálat nevében dolgozott, és még csak nem is hagyományos újságírói nyomozást végzett, hanem „inkább egyedülálló helyzetben volt a saját merényletének kivizsgálása során, amikor egyetlen bűnüldöző szerv sem hajlandó erre” – írja a Bellingcat.

A lap nem tud olyan korábbi esetről, amikor egy politikai merénylet célpontja közel egy órán át képes volt az egyik merénylőjével beszélni. (Cím fölötti kép: Alekszej Navalnij/Instagram/AFP)

2020 rendkívüli év volt. A koronavírus-járvány és a nyomában egyre mélyülő gazdasági válság mindannyiunkat próbára tett, a kormány pedig ezt a súlyos válságot is arra használta, hogy tovább erősítse amúgy is példátlanul túlterjeszkedő hatalmát.

Az olvasóknak köszönhetően a 444 viszont nem csak túlélt, de erősödni is tudott. Öt új munkatárs érkezett, öt új blog, rendszeres podcast adás indult, elkészült a második Makró, új hírleveleink heti és napi rendszerességgel készülnek, és nem mellesleg: nőtt a látogatottságunk is.

Hogy stabil, kiszámítható keretek között tovább működhessen és bővülhessen az újság, 2021-ben új rendszert indítunk. Lesznek exkluzív cikkek, hírlevelek, és sok más előny.

Ünnepi ajánlatunkkal minden fizetős szolgáltatásunkat kipróbálhatod kedvezményes áron.

Csatlakozz, állj mellénk, legyél te is a 444 közösségének tagja és járulj hozzá a szabad magyar sajtó gyarapodásához!

Kapcsolódó

Megosztás/Share

Forrás: https://444.hu/2020/12/21/ilyet-meg-nem-latott-a-vilag-navalnij-alneven-felhivta-az-egyik-fszb-s-merenylojet-az-meg-bevallotta-hogyan-mergeztek-meg-ot