Kombinálják a brit és az orosz vakcinát: ezt remélik a kísérletektől

https://cdn.penzcentrum.hu/upload/cimlapimg/D/diabetes-20201222.jpg
Megosztás/Share

Az orosz Szputnyik V védőoltás fejlesztői hétfőn bejelentették, hogy megállapodást írtak alá a brit AstraZenaca gyógyszergyártóval arról, hogy közösen tesztelik a koronavírus ellen általuk kifejlesztett védőoltások kombinált változatát.

A Szputnyik V fejlesztői novemberben ajánlottak együttműködést az AstraZenecának azzal az elképzeléssel, hogy az együttműködéssel javíthatnak a brit vakcina hatékonyságán. Nem sokkal később, december 11-én bejelentették, hogy tesztelni fogják a védőoltások kombinált változatát. Az együttműködésről szóló emlékeztetőt brit részről hétfőn írták alá a moszkvai székhelyű Gamaleja kutatóintézettel, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alappal (RFPI) és az R-Pharm gyógyszergyárral.

Az AstraZeneca brit gyártó az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztette ki védőoltását. A Gamaleja kutatóintézet pedig a Szputnyik V-t állította elő, míg az RFPI finanszírozta a terv megvalósítását. Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok kidolgozását finanszírozó szuverén alap vezérigazgatója azt mondta, hogy már a közeljövőben megkezdődnek a kísérletek.

Oroszországot széles körben bírálták azért, mert augusztusban hatóságilag jóváhagyta a Szputnyik V-t, miután az oltást csak néhány tucat emberen tesztelték. Decemberben az orosz hatóságok tömeges oltásokat kezdtek a Szputnyik V vakcinával annak ellenére, hogy még mindig folyamatban voltak a több tízezer ember körében végzett, a biztonságosság és hatékonyság szavatoláshoz szükséges vizsgálatok.

Az orosz vakcina fejlesztői azt mondták, hogy vakcinájuk 91 százalékosan hatékony, amit arra alapoztak, hogy a 23 ezer résztvevő körében végzett vizsgálat során 78 fertőzést tapasztaltak csupán. Ez jóval kevesebb, mint amennyi a nyugati gyógyszergyártóknál mutatkozott az utolsó teszt során, mielőtt elemezték volna a vakcina hatékonyságát. A tanulmány fontos demográfiai és egyéb részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra.

Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina legújabb vizsgálati eredményei azt sugallják, hogy az oltóanyag biztonságos, és mintegy 70 százalékban hatékony. Egészségügyi tisztségviselők szerte a világon bíznak abban, hogy használhatják majd a brit védőoltást, mert annak viszonylag alacsony az ára, elérhető és használata egyszerű. Mindazonáltal továbbra is számos kérdés van azzal összefüggésben, hogy mennyiben hatékony az 55 éven felüliek védelmében. Ez ugyanis kulcsfontosságú, mivel az idősek vannak legnagyobb mértékben kitéve a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményeinek.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Megosztás/Share

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/biztositas/kombinaljak-a-brit-es-az-orosz-vakcinat-ezt-remelik-a-kiserletektol.1108132.html