Mégis, mi folyik a magyar boltokban: akadozik a kártyás fizetés, vacakolnak a PIN-kódok

https://cdn.penzcentrum.hu/upload/cimlapimg/B/bankkartya_pin_768x434px_getty-20201221.jpg
Megosztás/Share

Nem működik az érintésmentes fizetés? Előfordul, hogy 2 ezer forint után is be kell ütni a PIN kódot? De miért éppen a koronavírus-járvány idején akadozik a fizetés a boltokban? Utánajártunk, mi lehet a háttérben és mire számíthatunk a karácsonyi rohamban. A piaci szereplők eltérő véleményen vannak.

Az elmúlt időszakban többen futhattak bele abba, hogy a boltokban a kártyás fizetés nem pont úgy működik, ahogyan azt korábban megszokhattuk. Több olvasónk például arról számolt be, hogy sokszor nem működik az érintésmentes fizetés, viszont a terminálba bedugva a bankkártyát már minden rendben. Majd pár órával később pedig ugyanez a kártya már teljesen hibátlanul működik.

Míg mások meglepődve tapasztalták, hogy előfordult, hogy 2 ezer forint után is be kellet ütni a PIN kódjukat a terminálba. Pedig éppen a koronavírus-járvány idején lenne jó elkerülni mindenféle kontaktust és éppen ezért is kellene már csak 15 ezer forint felett megadnunk a PIN kódot az érintésmentes fizetések esetében. Annak érdekében, hogy kiderüljön, mi állhat a háttérben, megkérdeztük az elektronikus fizetésben résztvevő szereplőket: a bankokat, a terminálok üzemeltetőjét, de még a kártyatársaságokat is.

Hogyan működik a bankkártyás fizetés?

Bár külső szemlélőként egyszerűnek tűnik, de egy kártyás fizetéskor rengeteg dolog történik a háttérben. Amikor hozzáérintjük, vagy bedugjuk a bankkártyánkat a terminálba, abban a pillanatban:

  • a terminál elküldi a kérést az elfogadó banknak
  • az elfogadó bank tovább küldi a kártyatársaságnak (ha nem saját kibocsátású a kártya)
  • a kártyatársaság beazonosítja a világ bármely pontján lévő kibocsájtó bankot és továbbítja a kérést
  • a kibocsátó bank megnézi az egyenleget és több biztonsági ellenőrzést lefuttat (ahogy a kártyatársaság és az elfogadó bank is)
  • ugyanezen a körön visszamegy az üzenet a kereskedőhöz, ami csak abban az esetben lesz elfogadott tranzakció, ha minden érintett fél jóváhagyta
  • és mindez persze a másodpercek töredéke alatt történik

Az érintésmentes és sima kártyás fizetés folyamatában egyébként nincsen különbség. Csupán annyiban térnek el egymástól, hogy a terminál közvetlenül a chipről, vagy az érintésmentes fizetés esetében egy úgynevezett RFID antennán keresztül olvassa le az adatokat – tudtuk meg Bakonyi Andrástól, az Ingenico Hungary kereskedelmi igazgatójától.

Akkor mi okozhatja a mostani fennakadásokat?

Az Ingenico nem tapasztalt ilyen hibát a rendszerben, ügyfeleink nem jeleztek ilyen eseteket. Érdemes megemlíteni, hogy idén be lett vezetve több olyan nemzetközi biztonsági szigorítás, az ügyfelek védelme érdekében, amelyek implementálása okozhatott vagy okozhat alkalmi hibákat

– válaszolta kérdésünkre Bakonyi András.

Megkeresésünkre a Mastercard kártyatársaság is arra hívta fel a figyelmünket, hogy PSD2 uniós direktívának megfelelve elindult az erősebb ügyfélhitelesítés, ami a bolti fizetések esetében már életbe is lépett. Ez azt jelenti, hogy általában a bankunk minden 6. érintésmentes tranzakciónál kérhet PIN kódot, hogy biztosan be lehessen azonosítani a bankkártya tulajdonosát.

Sokak számára talán meglepő lehet, hogy egy kis összegű vásárlásnál PIN kódot kér a terminál, de a jogalkotókkal együtt hisszük, hogy ez a biztonsági lépcső a fogyasztók érdekeit szolgálja

– tette hozzá a Mastercard.

Míg az OTP Bank arra hívta fel a figyelmünket, hogy a kártyátkibocsátó bank dönthet arról, hogy a PIN nélküli tranzakciók számát figyeli, vagy ezen tranzakciók kumulált összegét. Bármelyik esetben, ha a számláló eléri a maximumot, akkor a PIN kódot is kell megadni a tranzakció összegétől függetlenül.

Ezzel összefüggésben az OTP Bank nem számít arra, hogy fennakadások lennének az elektronikus fizetésben, de azért hozzátették, hogy azért bármilyen változás esetén szükség lehet bizonyos hozzászokási időre. Míg a K&H Banknál már találkoztak az érintésmentes fizetés problémájával.

Az érintésmentes működés kapcsán felmerült problémák nem banki szintűek. A probléma okát még nem sikerült egyértelműen azonosítani, noha minden piaci szereplő – kártyatársaságok, bankszektor, kártyagyártók – együtt és külön-külön is vizsgálják a lehetséges okokat

– hívta fel a figyelmünket a K&H Bank.

Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy véleményük szerint jelenség hátterében egy a szigorítással össze nem függő technikai hiba áll, hiszen az a piaci szintű változáshoz képest időben később jelentkezett.

Tízezreket spórolhatsz bankváltással!

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A válaszokat összegezve elmondható, hogy bár még nem teljesen egyértelmű, mi okozhatta a fennakadásokat az érintésmentes fizetésben, de vélhetően ez a probléma hamarosan megoldóik. Azon viszont ne lepődjünk meg, ha az új szigorításnak köszönhetően a saját védelmünk érdekében néha belefutunk abba, hogy
a boltokban 15 ezer forint alatti fizetéseknél is néha meg kell majd adnunk a PIN kódunkat.

Ez megnehezíti majd a karácsonyi bevásárlást?

A karácsony közeledtével általában 30-40 százalékkal ugrik meg a tranzakciók száma, de ettől nem kell tartanunk, ugyanis ezt a terhelést bőven elbírják a terminálok. Ráadásul a bankok is fel vannak készülve a megnövekedett forgalomra, így ők sem számítanak e-miatt fennakadásra.

Ezzel szemben az online vásárlások esetében a vírus miatt megnövekedett jelentős forgalom következtében előfordulhatnak lassulások. Így ne csak a kiszállítás, de a vásárlás sikeres lebonyolítása miatt se hagyjuk ezt az utolsó pillanatra. Ezen felül pedig ne felejtsük el, hogy 2021-től az internetes vásárlásnál is szükség lesz az erősebb ügyfélhitelesítésre. Ehhez pedig lehet, hogy már most be kell állítanunk egy újabb kódot a bankkártyánkhoz, ha szeretnénk azzal az interneten vásárolni. A részletek erről bővebben ITT olvashatóak.

Címlapkép: Getty Images

Megosztás/Share

Forrás: https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/megis-mi-folyik-a-magyar-boltokban-akadozik-a-kartyas-fizetes-vacakolnak-a-pin-kodok.1108092.html