Öt év múlva Kínában vehetik a legtöbb luxusterméket a világon

https://kep.index.hu/1/0/3589/35892/358923/35892327_2743923_3881df3c326f5f10be9bd84f8c9313f7_wm.jpg
Megosztás/Share

Kína lehet a luxustermékek legnagyobb felvevőpiaca öt év múlva, áll a Bain & Company tanácsadó cég és az Alibaba Csoporthoz tartozó Tmall e-kereskedelmi platform közös jelentésében.

A pandémia miatti gyenge évkezdet ellenére az idén a luxustermékek értékesítése 48 százalékkal, mintegy 346 milliárd jüanra (53 milliárd dollár) nő az ázsiai országban. Kína ezzel mintegy megkétszerezte, a tavalyi 11 százalékról 20 százalékra növelte részesedését a luxustermékek globális piacán.

A jelentés szerint Kínában a luxustermékek iránti keresletnövekedésért az Y generáció (az 1984 és 1994 között), valamint a Z generáció (a 1995 és 2009 között születettek) a felelős, írja az MTI.

A Bain egy korábbi jelentése szerint hat év növekedés után az idén 23 százalékkal, 217 milliárd dollárra eshet a luxustermékek globális eladása a koronavírus-járvány miatt.

Amennyiben beigazolódik a várakozás, akkor az idei lesz az első csökkenés az ágazatban 2009 óta, amikor az értékesítés 9 százalékkal esett, de a következő évben már jelentős növekedés következett be.

A Bain azzal számol továbbá, hogy a luxustermékek gyártóinak nyeresége az idén 60 százalékkal zuhan, és jövőre ennek csupán a felét sikerül visszanyerniük.

Megosztás/Share

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2020/12/22/ot_ev_mulva_kinaban/