Hivatalosan 10 853-en haltak meg a koronavírus szövődményei miatt Magyarországon a járvány kitörése óta egészen tegnapig. Ők azok, akik igazoltan fertőzöttek voltak, vagyis pozitív vírusteszttel rendelkeztek haláluk bekövetkezésekor. Azt (például a többlethalálozási statisztikák alapján) csak sejteni lehet, hogy igazából lehetnek, akik úgy haltak meg koronavírusban, hogy nincs pozitív vírustesztjük, így nincsenek benne a hivatalos adatokban. Vagyis valamennyivel többen lehetnek azok, akik a vírus szövődményei miatt halnak meg. Ez azonban nem egyedi jelenség, szinte minden országban így van, ahol tömeges megbetegedéseket okoz a vírus.
De mégis nézzük meg, hogy a hivatalos adatok alapján az összes halálozáshoz hogyan viszonyul a koronavírusban elhunytak száma. Nos, a koronavírus-járvány előtti időkben, 2016 és 2019 között havonta átlagosan 10 820-an veszítették életüket. Vagyis ennyien halnak meg természetes halál következtében (betegség, végelgyengülés), balesetben, gyilkosságban, öngyilkosságban, tehát bármilyen módon. A havi átlagos számnál nyáron általában kicsit kevesebben, télen pedig többen haltak meg, utóbbi főképp az influenza-járványokkal függ össze.
Vagyis: a tegnapi napig összesen annyian haltak meg hivatalosan a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a vírus megjelenése óta, mint amennyien egy hónapban átlagosan összesen meghalnak Magyarországon.
A nagy kérdés már csak az, hogy a 10 853 honfitársunk meghalt volna-e akkor, ha nem szenved koronavírusban? Döntő többségük valószínűleg nem.
A narancssárga vonal a heti koronavírusos halálozások számát összesíti az alábbi grafikonon, az oszlopok pedig azt, hogy azon az adott héten mennyivel haltak meg többen vagy kevesebben, mint az elmúlt év azonos időszakaiban.
A korreláció nagyon magas a második hullámban a koronavírusos elhunytak és a többlethalálozás között. Vagyis, amennyiben azok az emberek nem kapják el a koronavírust a második hullámban, akik meghaltak a vírus szövődményei miatt, akkor a tavalyi heti halálozási minták megegyeznének a korábbi évek adataival. (Nem lenne jelentős mértékű többlethalálozás október és december között.) Látható, hogy nyáron, a két hullám között éppen ez a helyzet: annyian haltak meg hetente, mint az előző évben.
Éppen ez a grafikon az, amiből az is látszik, hogy a többlethalálozás annál is magasabb a második hullámban, mint a hivatalosan koronavírusban elhunytak száma. Bizonyos heteken 700 fő koronavírusos elhunyt mellett közel 1500 volt a többlethalálozás. Ez két dolgot jelenthet:
- vagy többen halnak meg koronavírusban, mint amennyit detektálni tudnak,
- vagy a koronavírus miatt úgy leterhelődtek a kórházak, hogy a többi beteg ellátása volt problémás.
Már csak egyetlen kérdés maradt. Hogy nominálisan miért nem magasabb annyival a tavaly január-novemberi összesített halálozási szám, mint amennyi a vírus áldozatainak a száma? (Decemberi adat még nincs.) Azért, mert a 2019-2020-as influenza-járvány kisebb volt, mint az előző évi, ami miatt sokkal kevesebben haltak meg 2020 első hónapjaiban (a grafikonon az 1-9. hét adatai), mint egy évvel korábban. Ez lefelé húzza a statisztikát az év első felében, ami nyilván hatással van az egész éves adatra.
Címlapkép: Getty Images