
A regisztrációnál semmilyen betegségre vonatkozó adatot nem kérnek, de van rá magyarázat.
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
A vakcinainfo kormányzati oldalon a regisztráció során név, lakcím, email-cím, életkor és TAJ-szám szükséges, de a krónikus betegségekről például semmilyen információt nem kérnek.
“A megadott TAJ-szám alapján lehet majd szűrni, ki a krónikus beteg, kit kell majd hamarabb oltani” – mondta Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász az RTL Híradónak.
Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben ugyanis megtalálható minden információ. Rékassy kiemelte, hogy be kell állítani azokat a betegségeket, amelyek bizonyítottan a koronavírus szempontjából magasabb rizikócsoportba osztályozzák az embereket. A szakember szerint ebbe a folyamatba a háziorvosokat is bevonhatják.
Forrás: http://hvg.hu/itthon/20210112_vedooltas_koronavirus_tajszam#rss