Több olimpiára készülő sportoló soron kívül oltatta be magát Szlovákiában

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=f49a9425-39cf-43ce-a149-9bb23a816ef1
Megosztás/Share

A magyar álláspont az, hogy etikátlan lenne a veszélyeztetettek elé tenni a sportolókat, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja szerint viszont akár ehhez is kéne kötni az indulást.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Továbbra is kérdéses, hogy meg lehet-e tartani idén nyáron a tavalyról elhalasztott tokiói olimpiát, s a koronavírus elleni védőoltások megjelenése talán csak még bonyolultabbá tette a helyzetet: több helyen is felvetődött ugyanis a kérdés, hogy nem kellene-e beoltani a sportolókat soron kívül, hogy az esemény biztosan gond nélkül folyhasson.

Szlovákiában kedden kiderült, hogy több sportoló már meg is kapta soron kívül a védőoltást. A Parameter.sk szerint a volt teniszezőnek, Dominika Cibulkovának már beadták az első adagot. Bár a pozsonyi Kramáre kórház azt állította, hogy a sportoló és férje kapott így oltást, a szlovák sajtó úgy tudja, másokkal is kivételeztek: a nyári olimpiára készülő férfi kajak négyesről, amelynek jövő hónapban egy kaliforniai edzőtábor van betervezve. “Problémánk adódhat belőle, ha nem vagyunk beoltva, nem akartuk megkockáztatni, hogy elutasítanak bennünket” – mondta a többszörös olimipiai érmes és világbajnok Erik Vlček.

A TV JOJ szerint a kajakosok rendőr-sportolóként a belügyminisztérium alá tartoznak, és a beoltásukra azokat a vakcinákat használták fel, amelyek egy adott nap után megmaradtak.

Bár Szlovákiában is véletlenül derült ki, a magyar szakma egyelőre nem tartja valószínűnek, hogy kivételezni kezdenének a sportolókkal: a Sport24-nek a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla arról beszélt, hogy szerinte etikáltan lenne, ha a sportolók beelőzhetnék a 65 év felettieket, úgyhogy szerint „elsőként mindenképp a kitett személyeket kell oltani.”

A vita abból alakult ki, hogy Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Richard Pound a Sky Newsnak korábban úgy nyilatkozott, hogy a legnagyobb valószínűséggel úgy lehetne megrendezni a játékokat, ha az érintetteket beoltanák, azt pedig a résztvevő országokra bíznák, hogy ennek fényében is indulnak-e a játékokon.

Pound véleménye viszont nincs összhangban a NOB nagyrészének véleményével: a szervezet elnöke, Robert Bach korábban is arra buzdította a sportolókat, oltassák be magukat, viszont kiállt amellett, hogy ez ne legyen feltétele az indulásnak. Hozzátette, hogy a NOB folytat tárgyalásokat a vakcinák gyártóival, de arról szó sincs, hogy bárki elé ugranának a sorban, és veszik el azok elől, akiknek nagyobb szükségük van a védőoltásra.

A rendezvényt a mostani állás szerint július 23 és augusztus 8 között rendeznék, a paralimpiát pedig augusztus 24 és szeptember 5 között menne le. 

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/sport/20210112_sportolok_vakcina_koronavirus#rss