Karikó Katalin már védett lehet a koronavírussal szemben

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=c410abb7-58ba-46c8-bd13-aaf6f30ba2bd
Megosztás/Share

A kutató most már csak arra vágyik, hogy a munkájára koncentráljon és a régi életét élhesse.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Január 8-án megkapta a második oltást a Pfizer/BioNTech készítményéből, így mától 94 százalékos védettséget élvez Karikó Katalin biokémikus, aki társával, Drew Weissmannal együtt megalkotta az egyik leghatékonyabb koronavírus-vakcina alapját – írja a Ripost.

A 65 éves Karikó már a veszélyeztetett korosztályban van, ráadásul az egészségügyben dolgozó kutató, így elsők között volt jogosult a vakcinára. December 18-án kapta meg az első oltást.

A lap elérte Karikó Katalint, aki elmondta, már az első injekció után 88 százalékos volt a védettsége, de a második oltás után egy héttel már 94 százalékos, ami nagyon magasnak számít. A kutató azt is elmondta, most már arra vágyik legjobban, hogy a munkájára koncentráljon és a régi életét élhesse.

A szolnoki születésű Karikó a német oltóanyaggyártó BioNTech alelnöke. 1978-ban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ösztöndíjasaként került a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba, ahol 1985-ig dolgozott, miután létszámcsökkentés miatt elküldték. A tudós ezután családjával külföldre, az Egyesült Államokba ment, hogy ott folytassa tovább az mRNS-sel kapcsolatos kutatásait. Ez a módszer mostani a koronavírus elleni vakcinafejlesztések alapja is.

“Jelentkeztem én Franciaországba, Spanyolországba, Angliába is, de mindenhonnan azt a válasz kaptam, hogy mehetek, csak szerezzek ösztöndíjat. De erre nem volt lehetőség akkor. Végül a Temple Egyetem adott munkát. Kiváltottuk az akkor kiváltható 100 dollárt, 50-et a lányomnak, Zsuzsikának, 50-et a férjemnek, Bélának. Nekem nem járt, mert volt kint munkaszerződésem. De nem akartunk pusztán 100 dollárral nekiindulni a világnak, ezért eladtuk a Ladánkat, a pénzt feketén átváltottuk, és belevarrtuk Zsuzsika játék macijába, úgy vittük magunkkal” – mondta Karikó a hvg360-nak adott interjúban.

A magyar biokémikust munkássága miatt több tudós is Nobel-díjra esélyesnek tartja, köztük a híres brit evolúcióbiológus, Richard Dawkins is.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/elet/20210115_kariko_katalin_koronavirus_oltas#rss