A kormány szerint nagyon kevés vakcina érkezik Magyarországra

https://cdn.portfolio.hu/articles/images-xl/v/a/k/vakcina1234-415716.jpg
Megosztás/Share

A szombati adásban elhangzott, hogy a kabinet “egyértelműen elhibázottnak és lehetetlenül lassúnak tartja Brüsszel vakcinabeszerzését”. A kormány számításai szerint ha csak Brüsszelre hagyatkozik Magyarország, akkor szeptember végénél előbb nem lehet feloldani a korlátozásokat, ezért a kabinet úgy döntött, hogy Magyarország nem vár Brüsszelre – tették hozzá.

A miniszterelnök utasítására a Pénzügyminisztérium a napokban több tízmilliárd forintot különített a brüsszeli keretszerződésen kívüli vakcinák beszerzésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást a kormánytól a tárgyalásokra – hangzott el a műsorban.

Magyarország Kína mellett Oroszországgal is egyeztet, az M1 értesülései szerint Szijjártó Péter rövidesen Moszkvába utazik.

Kormánykörökben az orosz és a kínai vakcinát is hatékonynak és biztonságosnak tartják, hiszen mindkét készítménnyel már több millió embert beoltottak. A kínai és az orosz vakcinát használják az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is. Magyarország mindkét országgal felvette a kapcsolatot, és azok hatóságai pozitív tapasztalatokról számoltak be a Sinofarm kínai gyártó vakcinájával és az orosz oltóanyaggal kapcsolatban is. A kormány lehetségesnek tartja, hogy márciusig akár kétmillió ember beoltására is elegendő vakcina érkezik Magyarországra Brüsszelen kívüli forrásokból – hangzott el az M1-en.

Címlapkép forrása: Getty Images

Megosztás/Share

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210116/a-kormany-szerint-nagyon-keves-vakcina-erkezik-magyarorszagra-465582