Folytatódik az ingyenes tesztelés a hétvégén

Megosztás/Share

2021. január 16. – 14:23

Folytatódik az ingyenes koronavírus-tesztelés a hétvégén, ezúttal a gyermekvédelemben és a szociális alapellátásban dolgozókat vonják be – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

A szűrést, amelyre csaknem 47 ezer embernek biztosítanak lehetőséget, a kormányhivatalok szervezik 127 helyszínen. A mintákat egyetemi hallgatók veszik le.
Az M1 riportere közölte, hogy a Békés Megyei Kormányhivatalba folyamatosan érkeznek a tesztelésre az emberek. Akik nyilatkoztak a csatornának, azt mondták, hogy fontosnak tartják a szűrést – tette hozzá. Békés megyében 4 helyszínen tesztelnek.
Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott kiemelte, hogy időpontegyeztetés alapján érkeznek a szűrésre az érintettek. A kormányhivatal munkatársai mellett egyetemistákat is bevontak a feladat ellátásába, 6 helyszínen tesztelnek – jegyezte meg.
Sára Botond fővárosi kormánymegbízott azt mondta, hogy Budapesten 13 helyszínt jelöltek ki a szűrésre. Előzetesen 6400-ból mintegy 500-an jelezték, hogy részt vennének a tesztelésen, de ha olyan is elmegy, aki nem regisztrált, őt is megvizsgálják – hangsúlyozta.

MTI

Megosztás/Share

Forrás: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folytatodik-az-ingyenes-teszteles-hetvegen