Óriási csata dőlt el: megvan, ki lett Merkel utódja

https://cdn.portfolio.hu/articles/images-xl/a/r/m/arminlaschet-425866.jpg
Megosztás/Share

Armin Laschetet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökét választották a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnökévé – jelentették hírügynökségek szombaton.

Armin Laschről azt írtuk, hogy ő képviseli a kontinuitást: irányítása alatt a párt középen maradhat, és folytatja a Merkel által kijelölt utat. Tapasztalt politikus, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, a legnépesebb német államé.

Célja, hogy modernizálja a pártot, a fiatalok számára elfogadhatóbbá tegye, és több nőt vonjon be a párt működtetésébe. Az egyik fontos szövetségese Jens Spahn egészségügyi miniszter, az egyik legfiatalabb vezető politikus az országban. Sokáig Laschet tűnt a kézenfekvő választásnak, miután Annegret Kramp-Karrenbauer lemondott, de a pandémia kezelése miatt jelentősen veszített a népszerűségéből és vannak, akik angoltudását is hiányosnak találják, ezért nem gondolják alkalmasnak Európa legnagyobb gazdaságának vezetésére.

Angela Merkel 2018-ban jelentette be, hogy lemond a CDU vezetéséről és nem jelölteti magát újra Németország kancellári székébe sem. A CDU mai választásának győztese, Armin Laschet lesz jó eséllyel a legnagyobb német párt kancellár-jelöltje is, így ő lehet Németország következő vezetője, ha megnyeri a választást.  Vezetése alatt a Jamaika-koalíciónak van a legnagyobb esélye: a CDU valószínűleg a zöldekkel és a liberálisokkal kormányozna együtt.

Rajta kívül még a CSU testvérpárt vezetőjének, Markus Södernek és egyes források szerint Jens Spahn egészségügyi miniszternek is esélye van a kancellár-jelöltségre.

Az előzményekről itt írtunk:

Címlapkép: Andreas Gora – Pool/Getty Images

Megosztás/Share

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210116/oriasi-csata-dolt-el-megvan-ki-lett-merkel-utodja-465580