
Kásler Miklós szerint a koronavírus elleni vakcina nem pártpolitikai kérdés, a DK szerint csak olyan vakcinával kellene oltani az időseket, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség is jóváhagy.
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
A koronavírus elleni vakcina nem pártpolitikai kérdés – írta Facebook-oldalán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Kásler szerint csak tömeges oltással lehet megfékezni a világjárványt, ezt ássa alá a különböző vakcinák körüli “felelőtlen hangulatkeltés.”
A közszereplők és politikusok részéről ezeknek a szólamoknak a hangoztatása nem csupán meghökkentő, hanem veszélyes is.
Azt írta, orvos-miniszterként elítéli a félelemkeltést – akár üzleti, akár politikai érdekből történik ez -, a tények relativizálását és a bizalmatlanságot eredményező sejtetéseket.
Több mint 100 ezer embert oltottak már be itthon, azonban a Pfizer és a Moderna vakcinájának uniós beszerzése lassú, ezért a kormány többféle oltóanyag beszerzéséről tárgyal.
Kásler közölte,
ezek a vakcinák viszont csak azt követően lesznek elérhetőek a magyar emberek számára, miután a szakhatóságok megadják a szükséges engedélyeket, amelyek igazolják biztonságosságukat és hatásosságukat.
Az Országos Gyógyszerészeti Intézet munkatársai Kínában vizsgálják a Sinopharm vakcináját, amellyel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterlenök pénteken azt mondta, reméli, napokon belül megkapja itthon az engedélyt, így felpörgethetnék az oltást. Orbán következőként a 60 év feletti krónikus betegeket említette, azonban Kínában a 18-59 közötti korosztályt oltják a Sinopharm készítményével, a hírek szerint az idősebbekre vonatkozó klinikai vizsgálati eredmények egyelőre nincsenek meg.
Közben Gyurcsány Ferenc DK elnök a Facebook-posztjában arra biztatott, mindenki oltassa be magát, de jól teszik, ha csak az EU-ban engedélyezett vakcinát kérik. Ennél a DK erősebben fogalmazott a közleményében: azt követelték, a hatvan év felettieket is csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltsák. Ők azzal érveltek, hogy annak magasabb a hatékonysága.
Forrás: http://hvg.hu/itthon/20210117_Erosodik_a_politikai_vita_a_kinai_vakcina_miatt#rss