Szijjártó Péter 2,2 milliárd forintos veszprémi beruházást jelentett be

Megosztás/Share

2021. január 21. – 11:45

Mérnöki fejlesztő központot hoz létre Veszprémben a thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 770 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a Magyarországon már 20 éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházását Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

A miniszter kiemelte: a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország fenntartsa az európai autóiparban játszott vezető szerepét, továbbra is “Európa autóipari fellegvára” maradjon.
    A járvány hatására a vállalatok minél hatékonyabb helyszíneket keresnek fejlesztéseikhez, amely igényre Magyarország minden idők legrobusztusabb beruházásösztönző-programjával válaszolt – mutatott rá, utalva arra, hogy tavaly rekordszámú, 1434 beruházás valósult meg az országban.
    A tárcavezető megjegyezte, hogy a világban új gazdasági korszak kezdődik, Magyarország pedig ennek egyik nyertese – nem utolsó sorban a magyar-német kapcsolatoknak köszönhetően. A Magyarországon működő német világvállalatok folyamatosan bővítik kapacitásaikat, új beruházásokat hoznak az országba, minek köszönhetően mára már 300 ezer embernek adnak munkát – tette hozzá.
    A thyssenkrupp beruházása hosszú múltra nyúlik vissza, olyan stratégiai partnerségen alapul, amely 5 éve szerződéses formában is meg lett erősítve – idézte fel a miniszter. A fejlesztésnek köszönhetően a magyar mérnökök világszinten versenyképes tudásukkal alakítói lehetnek az autóipar jövőjének – tette hozzá. A vállalat súlyáról beszélve elmondta, hogy annak termékei tízből kilenc prémium autóban megtalálhatóak.
    A miniszter arra is kitért, hogy Magyarországon – néhány nyugat-európai országgal ellentétben – nincs szükség újabb korlátozásokra amiatt, hogy lassan érkezik az oltóanyag “az uniós központi beszerzés kudarca” miatt. A korlátozások feloldását akkor lehet felelősséggel megindítani, ha a veszélyeztetett csoportok beoltása megtörténik – tette hozzá.
    Ovádi Péter miniszteri biztos a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az egészségügyi és gazdasági világválság ellenére a mikro-, kis- és nagyvállalatok nemcsak megtartották a munkahelyeket Veszprémben, hanem fejlesztenek is. A térségben több milliárdos beruházások sorra valósulnak meg; még csak január van, de idén a thyssenkruppé már a második ilyen jellegű bejelentés – tette hozzá.
    Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Components Technology Hungary ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fejlesztés eredményeképpen 80 jól képzett fejlesztőmérnök felvételét tervezik, amely pozíciókra csütörtöktől már lehet is jelentkezni. A magyarországi és ezen belül veszprémi helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott a nagy múltú autóipari háttér és az elismert egyetem közelsége.  
    A thyssenkrupp jelenleg 2300 főt foglalkoztat Magyarországon. A társaság Budapesten közel 900 magasan képzett mérnöknek ad munkát autóipari fejlesztőközpontjában, ahol például “okos” elektromechanikus kormányszervót fejlesztenek, amely alkalmas a különféle vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre. A cég Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készít, míg Győrben futómű-összeszerelő üzemet és szolgáltató központot tart fenn.

MTI 2021. január 21.

Megosztás/Share

Forrás: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/szijjarto-peter-22-milliard-forintos-veszpremi-beruhazast-jelentett-be