Felpörgetik a gyártást, több készülhet a Moderna koronavírus-vakcinájából

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=5424b343-a9c3-44c6-a2cc-0409e7031e61
Megosztás/Share

Az oltóanyaghoz szükséges hozzávaló rövidesen három üzemben készülhet.

Koronavírus – a második év

Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.

Bővíti gyártási kapacitását a Lonza svájci székhelyű multinacionális biotechnológiai vállalat az országban. A cég vezérigazgatója szerdán azt mondta, reményei szerint heteken belül két további üzemben indítják meg partnerének, a Moderna amerikai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinájához szükséges alapanyagok termelését.

Pierre-Alain Ruffieux újságíróknak leszögezte, hogy az új egységek üzembe helyezésével hónapokon belül felgyorsíthatják a termelést.

A vállalat ezzel már három üzemben szállítaná a vakcinához szükséges alapanyagok egy részét a Modernának, amellyel tavaly májusban kötött partnerségi megállapodást. Noha a Lonza még várja a vakcinaalapanyag hivatalos engedélyeztetését, a gyártást már elindították, és az első tétel a tervek szerint még januárban elkészül.

A Moderna oltóanyagának vészhelyzeti alkalmazását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) még nem hagyta jóvá, az ügyben várhatóan február végén dönt a szervezet. A Moderna-vakcinát mindazonáltal már az Európai Unióban már engedélyezték, és több ország egészségügyi hatósága is jóváhagyta. Az oltóanyagot már Magyarországon is használják.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/kkv/20210127_moderna_vakcina_gyartas#rss