Covid-vizsgálóbizottságot alapított az ellenzék, majd megállapították, hogy a kormány rosszul teljesít

https://images.hvg.hu/image.aspx?id=007a69fd-e689-4f9d-9b9a-ab49f066b81c
Megosztás/Share

Az összefogásban résztvevő pártok képviselői négy órán keresztül részletezték, miben hibázott a kormány.

Három órán keresztül ülésezett a Covid 2021 Vizsgálóbizottság elnevezésű testület, amit az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok képviselői saját bevallásuk szerint azért alapítottak meghívott szakértőkkel, hogy “képet adjon az Orbán-kormány koronavírus-járványban mutatott teljesítményéről, és átfogó jelentéssel járuljon hozzá a jövőbeli kihívások kezeléséhez.” Az ellenzéki politikusok meghívták a Fidesz és a KDNP képviselőit, Kásler Miklós minisztert, Müller Cecília országos tiszti főorvost és az Operatív törzs tagjait, illetve Mészáros Lőrincet, de egyikük sem ment el.

Az, hogy mire jutott a momentumos Cseh Katalin, az MSZP-s Kunhalmi Ágnes, a párbeszédes Szabó Tímea, a jobbikos Potocskáné Kőrösi Anita, a DK-s Varga Zoltán és az LMP-s Kanász-Nagy Máté, talán annyira nem meglepő: szerintük a kormány elrontotta a víruskezelés egészségügyi és gazdasági részét is.

Varga szerint a kormány előnyt kovácsolt a vírusból azzal, hogy az uniós források nagyrészét a Mészáros-Tiborcz tengely húzza be, Szabó Tímea pedig elmondta, már augusztusban lehetett volna készülni a második hullámra, Cseh pedig az Európai Gyógyszerügynökséget megelőző vakcinaengedélyezésekre hívta fel a figyelmet.

A bizottság ezek után minden héten összeül, és továbbra is várják a kormánypártok képviselőit az általuk csak tényfeltáróként jellemzett munkához. Az üléseket élőben közvetítik Facebookon, ide kattintva a nézhető végig az első.

A Fidesz erre közleményben reagált, azt írták, a baloldal akadályozza a védekezést, támadja az egészségügyi dolgozókat, lejáratja a védekezésben résztvevőket, és inkább Korózs Lajos kamuvideóját, illetve a gyöngyösi polgármester soron kívüli beoltását vizsgálják.

Megosztás/Share

Forrás: http://hvg.hu/itthon/20210212_covid_2021_vizsgalobizottsag_ellenzek#rss