Jó hírek érkeztek: egyértelműen lassul a koronavírus-járvány a briteknél

https://cdn.portfolio.hu/articles/images-xl/l/o/n/london-koronavirus-431900.jpg
Megosztás/Share

A brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) friss számításai alapján az R mutató országos átlagban jelenleg 0,7 és 0,9 között van. Ez azt jelenti, hogy tíz fertőzött átlagosan 7-9 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést, vagyis a járvány terjedési üteme lassul. Tavaly július óta most először került a kritikus 1-es érték alá a becslési sáv felső és alsó széle egyaránt. A SAGE a múlt héten 0,7-1, két hete 0,7-1,1, január elején 1,1-1,2 közötti reprodukciós becslési sávokat tett közzé.

A testület számítási módszertana szerint a pénteken ismertetett új, 0,7-0,9 közötti R ráta azt jelenti, hogy az újonnan bekövetkező koronavírus-fertőzések száma minden egyes nap 2 és 5 százalék közötti ütemben csökken országos átlagban az előző 24 órához képest. A SAGE pénteki kimutatása szerint az országos átlagon belül Londonban, a nagy-britanniai járvány korábbi gócpontjában jelenleg 0,6-0,8 az R mérőszám, ez a legalacsonyabb regionális nagy-britanniai reprodukciós becslési sáv.

Ennek alapján a brit fővárosban minden nap 4-6 százalékkal csökken az előző 24 órához mérve az új koronavírus-fertőzések száma.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szintén pénteken ismertetett, széleskörű lakossági próbaszűrésekre alapuló becslése szerint Angliában – az Egyesült Királyság messze legnépesebb országában – jelenleg 695 400 lehet a koronavírus-fertőzöttek száma. Ez azt jelenti, hogy Angliában minden 80 emberre jut egy fertőzött, vagyis a lakosság hozzávetőleg 1,28 százalékának szervezetében van jelen a koronavírus.

Ezek a számok is jelentős csökkenést jeleznek: az ONS számítási módszertana a múlt hónap végén még egymilliónál több aktív angliai fertőzöttet valószínűsített. Ennek alapján akkor még az angol lakosság 1,87 százaléka – 55 ember közül egy – volt fertőzött.

A napi összesítések is egyértelműen azt jelzik, hogy jelentős ütemben csökken az új fertőződések és a halálozások száma.

A brit egészségügyi minisztérium friss adatai szerint a péntek este zárult egy hétben országszerte 102 226 új koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, 36 534-gyel, 26,3 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban. A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapítása után 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a pénteken zárult egy hétben 5023 páciens haláláról érkezett jelentés.

Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta nagy-britanniai halálozások száma az elmúlt héten 1870-nel, 27,1 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve. Az egészségügyi tárca pénteki összesítése alapján a december 8-án indult nagy-britanniai oltási kampány kezdete óta több, mint 14 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első dózisát, a második adagból több, mint 530 ezren részesültek. A pénteki adatismertetés szerint az előző este zárult 24 órában több mint félmillió embernek adták be az első adag vakcinát.

Címlapkép forrása: Ian West/PA Images via Getty Images

Megosztás/Share

Forrás: https://www.portfolio.hu/global/20210212/jo-hirek-erkeztek-egyertelmuen-lassul-a-koronavirus-jarvany-a-briteknel-469642