Víruskutató: gyengébb a vakcinák hatékonysága az új variánsokkal szemben

https://cdn.portfolio.hu/articles/images-xl/k/o/r/koronavirusvakcina-oltas-429370.jpg
Megosztás/Share

A víruskutató elmondta, az új variáns körülbelül 70 százalékkal fertőzőbb, mint az a változat, ami eddig jelen volt. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy súlyosabb tüneteket okozna – tette hozzá. A kutató valószínűnek tartotta, hogy a brit variáns állhat az utóbb napok kedvezőtlenebb vírusadatai mögött.

Kitért arra is, a brazil és a dél-afrikai mutációkról szintén elmondható, hogy valamivel jobban terjednek, mint az eredeti változat; ezeknél azonban nagyobb változás ment végbe az úgynevezett tüskefehérjén is, ezért ellenük nem olyan hatékonyak a jelenleg forgalomban lévő oltások.

Tehát – fűzte hozzá – 5-10 százalékot le kell vonni a vakcinák eredeti variánssal szemben tapasztalt hatékonyságából. Rusvai Miklós hangsúlyozta, a vakcinák nem a megfertőződést akadályozzák meg, hanem azt, hogy a betegség súlyossá váljon, illetve, hogy a páciens belehaljon a fertőzésbe.

Címlapkép: Getty Images

Megosztás/Share

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210213/viruskutato-gyengebb-a-vakcinak-hatekonysaga-az-uj-variansokkal-szemben-469700